Rögbi, CEE-kupa: játék nélkül négy között a Batta, kiesett az Esztergom

Vágólapra másolva!
2010.03.12. 20:35
Címkék
A közép- és kelet-európai rögbiliga (CEE) negyeddöntőjéből játék nélkül jutott tovább a Százhalombatta, míg az Esztergom nagy csatában, emelt fővel búcsúzott a cseh Řičany ellen.

A Batta papíron az Araddal találkozott volna, ám a romániai együttesből válogatottbeli kötelezettségük miatt hiányoztak a legjobbak, így nem állt ki. Ez azért különleges, mert a román rögbit jóval a magyar előtt jegyzik a nemzetközi mezőnyben, a válogatott vb-résztvevő is volt, egy kupasorozatban érdekelt együttesnél illene olyan keretnek lenni, amellyel egy gyengébbnek vélt csapattal szemben felveszik a küzdelmet.

A cseh Řičany, a cseh bajnokság másodikja és kupagyőztese nem is ígérkezett könnyű ellenfélnek az Esztergom számára, de nyolc évvel ezelőtt egyszer már megtörtént a „csoda". Nem mellékesen ugyanis a két ország között 31 helyezésnyi különbség van a világranglistán: a csehek a 33., míg a magyarok a 64. helyen állnak.

Az első félidő mégis szorosra sikeredett, csak 14-10-re vezetett a hazai csapat; két játékos célpárbaját láthatták a zord idő ellenére kilátogató merész nézők: a hazai irányító, Pavel Čamrda és a magyar válogatott összefogója, Deli Róbert vitt két-két célt. A különbséget az jelentette, hogy Čamrda mindkét jutalomrúgást berúgta, míg Bíró Gábor, a Vitézek 10-ese kihagyta. A második félidő elég viharos lett: az osztrák játékvezető négy sárga lapot osztott ki, ebből hármat a magyar csapat kapott, így húsz percet kellett emberhátrányban játszania a Vitézeknek.

Ráadásul a hazai kispad is „hosszabbnak" bizonyult, mivel ebben a játékrészben a csehek két célját is cserejátékos szerezte. Čamrda is csak egy rúgást hibázott el, így alakult ki a 26-10-es végeredmény. Az Esztergom ezzel búcsúzott a kupától.

CEE 
NEGYEDDÖNTŐ
Řičany (cseh)–Esztergomi Vitézek 26–10
Arad (romániai)–Százhalombattai Buldogok 0–15 (j.n.)
Donau Wien (osztrák)–Nagybánya (romániai) márc. 13.
Dragon Brno (cseh)–Temesvár (romániai) márc. 14.

 

Legfrissebb hírek

Vizes vb: Milák Kristóf riválisa nincs ott a japán úszócsapatban

Úszás
16 perce

Májusban ismét visszatérne Kovács Zsófia Európa-bajnok tornász

Torna
30 perce

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
39 perce

„A stresszel volt a legnagyobb harcom, amiben már kezdtem alulmaradni” – Elek Gábor arról, hogy miért távozott az FTC-től

Kézilabda
46 perce

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
1 órája

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
1 órája

Súlyos fertőzés a PSV-nél, egy labdarúgót elkülönítettek

Minden más foci
1 órája

Völgyi Péter: Folyamatosan javul a játék képe

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik