Férfi röplabda: Koch Róbert megegyezett a kaposvári vezetőkkel

Vágólapra másolva!
2010.01.08. 10:42
Címkék
Ahogy a Nemzeti Sport azt előre jelezte, Koch Róbert a  férfi röplabdabajnokságban és a Magyar Kupában címvédő Diamant-Kaposvárhoz szerződött.

A somogyi klub vezetői csütörtök este jelentették be hivatalosan a 33 éves, 85-szörös válogatott feladó szerződtetését.

Az együttes célja – amint arról a sportági szövetség hírlevele beszámol –, hogy minél jobban szerepeljen a nemzetközi kupában, a négyes döntőbe jusson a Közép-európai Ligában, a hazai sorozatokban pedig aranyérmet nyerjen – ezért döntöttek a szakmai vezetők a keret megerősítése mellett.

Koch korábban hat évig (1994–2000) játszott Kaposváron, ahol három felnőtt (1997, 1999, 2000), valamint négy MK-aranyérmet (1997, 1998, 1999, 2000) nyert, majd figyelemre méltó nemzetközi karriert futott be, így nagy hasznára lehet a csapatnak a civil életre is készülő ifj. Laszczik Iván és a juniorválogatott Kaszap Tamás mellett.
    
A kiszemelt további játékosok között szerepel egy másik korábbi kaposvári röplabdázó is, az ugyancsak sokszoros válogatott Mózer Zoltán. Gelencsér László, a Diamant-Kaposvár szakmai igazgatója vele kapcsolatban egyelőre csak annyit közölt, hogy még nem vették fel a kapcsolatot, de szombaton Innsbruckba utazik a csapat a Közép-európai Liga keretében, s akkor ülnek majd le az ottani vezetőkkel.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Nem kényelmesedhetünk el az előny tudatában

Bajnokok Ligája
2 perce

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
14 perce

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Kós Hubert, miután lemaradt az éremről: Előreléptem, de még nem tartok ott 100 háton, ahol a többiek

Vizes vb 2025
1 órája

Kós Hubert új országos csúcsot úszott, de lemaradt a dobogóról 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
2 órája

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik