A Magyar Röplabda Szövetség hagyományos év végi szavazásán Szabó Dávidot választották az év legjobb utánpótláskorú férfijátékosává. A 17 éves röplabdázó tavasszal a Vegyész RC-Kazincbarcika tagjaként a felnőtt bajnokságban és a Magyar Kupában ezüstérmet, az Országis Ifjúsági Kupában aranyat nyert, a juniorbajnokságban negyedik lett. Ősztől az olasz másodosztályban szereplő Mantova felnőtt csapatának játékosa.

Szabó Dávid

Szabó Dávid
„A kazincbarcikai edzőm, Toma Sándor által irányított ifjúsági válogatottal a lett fővárosban, Rigában Európa-bajnoki selejtezőn szerepeltünk, amikor megtudtam, hogy Tomanóczy Tibor az olasz másodosztályban folytatja pályafutását, és én kerülök a posztjára klubcsapatomban, a Vegyész RC-ben – mesélte a fiatal ütőjátékos. – Színvonalas, jó meccseket játszottunk a Közép-európai Ligában, jól ment a játék, de a magyar bajnokság végére sajnos elfáradtam, éppen azért, mert sok felnőtt és utánpótlás, hazai és nemzetközi meccset kellett játszanom néhány hónap alatt.”
Szabó Dávid nyáron nagy lehetőséget kapott, hiszen szerződtette a tavalyi Bajnokok Ligája-győztes, olasz bajnok Sisley Treviso, majd kölcsönadta a másodosztályú Mantovának. A magyar röplabdázó augusztusban költözött Olaszországba, idegen nyelvet akkor még nem nagyon beszélt, angolul meg tudta értetni magát. Később megismerkedett egy magyar lánnyal, aki régóta ott él, ő segített az olasztanulásban. A csapat nem kimondottan jó, az A2 Liga sereghajtói közé tartozik. Az edzők és a stáb többi tagja nagyon rendesek, jelentősen megkönnyítették Szabó Dávid beilleszkedését.
„Állandóan kéthetes programokat kapunk, ezért az edzésmunka változó – folytatta Szabó. – Nem vagyok tagja a kezdőcsapatnak, de november végén a finn feladóátló, Matti Hietanen a válogatottal éppen Szombathelyen volt az olimpiai előselejtezőn, ezért én is pályára léphettem. Mattin és rajtam kívül egyébként van még két kubai ütőjátékos a csapatban. Úgy érzem, hogy mezőnymunkában, nyitásban és támadás-befejezésben jelentősen javultam, és itt sokkal jobbak a kondiedzések is. Fel is szedtem két-három kilót.”
Legfrissebb hírek

Férfi röpi: Toronyai Miklós átállt a sötét oldalra
Röplabda
2020.07.10. 17:27

Férfi röplabda: a romániai Zilahnál folytatja Szabó Dávid
Röplabda
2019.08.06. 09:16

Novothnyból kihozta a gólokat a „most vagy soha” helyzet
Légiósok
2015.03.05. 13:17

Légiósok: Novothny Soma a Südtirol játékosa - hivatalos
Légiósok
2015.01.05. 10:39
Ezek is érdekelhetik