Formula–E: Mitch Evans a leggyorsabb a római időmérőn

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.07.15. 12:17
null
Evans a csapattársát győzte le a fináléban (Fotó: DPPI)
Mitch Evans szerezte meg a pole pozíciót a Formula–E római versenyhétvégéjének első időmérőjén. Mögötte a csapattárs, Sam Bird, valamint Sacha Fenestraz következett, míg az első ötös sorát Sébastien Buemi és René Rast tette teljessé.

 

 

 

Két szabad hétvége után folytatódott a Formula–E idei kiírása, a mezőny Portland után Róma felé vette az irányt, ahol a pénteki első szabadedzéssel vette kezdetét a program. A legjobban Pascal Wehrlein kezdett, aki 1:39.632-es idővel zárt az élen, mögötte Sam Bird és Edoardo Mortara következett, míg az összetett vezető Jake Dennis sok időt vesztett a kormányoszlop miatt, és végül a 18. pozícióban végzett.

A bajnokságot mindössze egy ponttal vezető brit a második gyakorláson aztán felzárkózott a második helyre, igaz, hátránya több mint hat tized volt a leggyorsabb Mitch Evans mögött. A harmadik António Félix da Costa lett, míg a pénteken élen végző Wehrlen negyedikként hangolt az időmérőre.

Az A-csoportból Sacha Fenestraz, Sam Bird, Dennis és Maximilian Günther, míg a B-csoportból Evans, Sébastien Buemi, Jake Hughes és René Rast zárt továbbjutó helyen, ám Bird utólagos körelvétele a sárga zászlós jelzés nem tiszteletben tartása miatt Wehrleint, míg a szakasz végén az autót összetörő és piros zászlós szakasz előidéző Hughes Mortarát hozta helyzetbe. Noha Wehrlein tehát örülhetett, nem sokkal később újra kieső helyen találta magát, miután a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) visszavonta Bird büntetését.

 

 

Az egyre melegedő aszfaltcsíkon először Dennis és Bird, majd Günther és Fenestraz csapott össze a negyeddöntőben. Előbbi párharcban a Jaguar pilótája, míg utóbbiban a francia kerekedett felül, vagyis a vb-éllovas búcsúzni kényszerült. Harmadikként Rast és Buemi, míg végül Mortara és Evans párosa hajtott pályára, közülük az Envision svájci pilótája, illetve a Jaguar versenyzője kvalifikálta magát az elődöntőbe.

Előbb Bird és Fenestraz, majd Buemi és Evans vívott csatát a döntőbe jutásért, ahová végül a két Jaguar-pilóta menetelt tovább. A házi csatában végül Evans érte el a jobb időt, aminek révén ő szerezte meg a pole pozíciót. Mellőle tehát a csapattárs várhatja a piros lámpák kialvását, míg a második sorban Fenestraz és Buemi foglalhat helyet.

 

 

Az ötödik Rast lett, akit Mortara, Dennis, Günther, Nick Cassidy és Wehrlein követett az első tízesben.

Folytatás 15 órakor a versennyel.

Legfrissebb hírek

Formula–E: ítéletidő, lerövidített időmérő és Cassidy-egyeduralom Sanghajban

Egyéb egyéni
3 órája

Formula–E: váratlan kettős DS Penske-győzelem az első sanghaji versenyen

Egyéni
Tegnap, 11:30

Formula–E: Rowland újabb győzelmet szerzett Japánban; Ticktum először a dobogón

Egyéb egyéni
2025.05.18. 11:04

Formula–E: törölt időmérő, óriási taktikai húzás és Vandoorne-győzelem Japánban

Egyéb egyéni
2025.05.17. 11:44

Formula–E: Buemi mindenkit meglepett az esős Monacóban, hat év után az első győzelmét szerezte meg

Egyéb egyéni
2025.05.04. 16:09

Formula–E: megérkezett az eső Monacóba, drámai végjátékot hozott az időmérő

Egyéb egyéni
2025.05.04. 12:28

Formula–E: Rowland sikerével zárult az első monacói verseny

Egyéb egyéni
2025.05.03. 16:05

Formula–E: a vb-éllovas a falban; a McLaren a pole-ban zárta a monacói időmérőt

Egyéb egyéni
2025.05.03. 12:20
Ezek is érdekelhetik