Formula–E: Evans szerezte meg a pole-t az esős, lerövidített berlini időmérőn

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.07.12. 13:12
null
Evans volt a leggyorsabb a szombati időmérőn Berlinben (Fotó: DPPI)
Mitch Evans szerezte meg a pole pozíciót a Formula–E berlini versenyhétvégéjének eltolt, majd végül lerövidített időmérőjén. A második Robin Frijns lett, majd Oliver Rowland, Jake Hughes és Maximilian Günther zárta az első ötöst.

Két szabad hétvége után folytatódott a Formula–E 2024–2025-ös kiírása, a mezőny Jakarta után Berlin felé vette az irányt, ahol a pénteki első szabadedzéssel vette kezdetét a hétvége programja. A nyitányon a címvédő Pascal Wehrlein volt a leggyorsabb, de a legjobb köridő mellett egy három rajthelyes büntetés is íródott a neve mellé, miután csapattársával, António Félix da Costával is összeütközött. 

Másodikként Edoardo Mortara zárt, majd Nick Cassidy, az egyéni összetettet vezető Oliver Rowland és Dan Ticktum egészítette ki az első ötöst még száraz pályaviszonyok mellett. Péntekről szombatra azonban heves esőzések érték el a térséget, aminek következtében először törölni kellett a második gyakorlást, majd el kellett halasztani az időmérő kezdését is. 

A végül 12 órakor elstartoló kvalifikáción kizárólag a csoporteredmények döntöttek az első futam rajtsorrendjéről, hiszen ezúttal nem került sok párharcokra a kieséses szakaszban. Az A-csoportban Mitch Evans, Rowland, Maximilian Günther és Da Costa, míg a B-csoportban Robin Frijns, Jake Hughes, Wehrlein és Jean-Éric Vergne zárt az első négy helyen. 

A legjobb időt Evans érte el, ami azt jelentette, hogy amellett, hogy ő szerezte meg a pole pozíciót, az ő csoportjának versenyzői kapták meg a páratlan, míg a B-csoportban teljesítők a páros oldalt. A második rajtkockát ennek értelmében Frijns bérelte ki, majd Rowland, Hughes, Günther, Wehrlein, Da Costa, Vergne Ticktum és Taylor Barnard egészítette ki a top 10-et a kurtított időmérőn, amely után nem osztottak pontokat, így Rowland továbbra is 69 ponttal vezet. 

Wehrlein a büntetése miatt azonban csak a 9. pozícióból rajtolhat, így a mögötte érkező Da Costa, Vergne és Ticktum egy-egy helyet előreléphetett a rajtrácson. 

Folytatás 16 órakor a versennyel.

 

 

Legfrissebb hírek

Formula–E: Cassidy tökéletes versenyzéssel szerezte meg a bajnoki 2. helyet a londoni záró futamon

Egyéni
2025.07.27. 19:07

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49

Formula–E: az ötödik helyről rajtoló Cassidy nyert a londoni versenyen

Egyéni
2025.07.26. 19:11

Norrisé a pole pozíció Piastri és Leclerc előtt; Hamilton már a Q1-ben kiesett a spái időmérőn

F1
2025.07.26. 15:36

Formula–E: Evans a pole-ban; a Rowland a csoportjából sem jutott tovább a londoni időmérőn

Egyéni
2025.07.26. 14:56

Formula–E: Rowland bebiztosította a világbajnoki címét a második berlini futamon

Egyéni
2025.07.13. 17:01

Formula–E: Wehrlein fontos pole pozíciót szerzett a második berlini időmérőn

Egyéni
2025.07.13. 13:00

Formula–E: négy tized döntött Evans és Wehrlein között; a vb-éllovas kiesett az első berlini versenyen

Egyéni
2025.07.12. 17:16
Ezek is érdekelhetik