Autósport: tíz magyar lesz az FIA bizottságaiban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.06. 14:56
Két új taggal tízre nőtt azoknak a magyar sportdiplomatáknak a száma, akik a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) különböző bizottságaiban kaptak helyet.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnöke pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Motorsport Világtanács párizsi ülésének döntései értelmében a továbbiakban a FIA ralibizottságában és GT-bizottságában is lesz magyar tag, miközben azoknak, akik eddig is elláttak valamilyen bizottsági feladatot a FIA-nál, és elégedettek voltak a munkájukkal, meghosszabbították a megbízatását.

A két új tag: Fodor Dominika (rali) és Walterné Dancsó Adrienn (GT).

„Számomra nagyon fontos, hogy a magyar szakemberek a tudásukkal segítsék a FIA bizottságainak munkáját, a nemzetközi szövetségnél tapasztaltakat pedig a jövőben a sportág hazai fejlesztése során tudják felhasználni” – mondta Oláh Gyárfás, aki a FIA off-road bizottságának az elnöke, a világtanács üléseinek magyar résztvevője.

„Azt gondolom, hogy részben a nyíregyházi rali Európa-bajnoki futam sikeres megrendezésének elismeréseként tudtunk sikerrel delegálni egy tagot a FIA ralibizottságába, a nagytúraautós versenysorozatokért felelős GT-bizottságba pedig egy nagy tapasztalattal rendelkező magyar kolléga kerülhetett be” – jelentette ki az MNASZ elnöke.

„Az, hogy 2015 óta évről évre nő a magyar szakemberek részvétele a FIA szakbizottságaiban, egy jelentős sportdiplomáciai és sportpolitikai siker” – tette hozzá Oláh Gyárfás.

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2025.06.16. 03:16

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

Molnár Martiné az első magyar győzelem az FIA által felügyelt Formula–4-es bajnokságban

Egyéb autó-motor
2025.06.07. 22:43

Ki kellett volna zárni Verstappent a Spanyol Nagydíjról?

F1
2025.06.02. 14:21

„Számít bármit is?” – Verstappen egyetlen pontra került az eltiltástól

F1
2025.06.01. 18:38

„Semmin sem változtatott” – Hamilton szerint pénzpazarlás volt az FIA szigorítása

F1
2025.06.01. 12:08

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

Hamilton rajtbüntetést kapott Verstappen feltartásáért – hivatalos

F1
2025.05.24. 19:17
Ezek is érdekelhetik