Autósport: Kobajasiék drámája után Alonsóék örülhettek Le Mans-ban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.16. 17:36
null
Alonsóék 2018 után másodszor nyerték meg a Le Mans-i 24 órás viadalt (Fotó: AFP)
A Sébastien Buemi, Nakadzsima Kazuki, Fernando Alonso vezette Toyota nyerte meg a Le Mans-i 24 órás viadalt, ezzel a World Endurance Championship 2018–2019-es idényét is behúzta.

 

ALONSO: TALÁN NEM ÉRDEMELTÜNK GYŐZELMET, DE...
„A hétvége legfőbb célja részünkről a bajnokság megnyerése volt. Azt hiszem, a hetes rajtszámú autó gyorsabb volt nálunk, megérdemelte volna a győzelmet, de ma a szerencse a mi javunkra döntött. Talán nem érdemeltük meg a győzelmet, de a szerencse néha fontos szerepet játszik az autósportban” – vélekedett Alonso. (MTI)

A legendás futamon sokáig úgy tűnt, hogy a Mike Conway, Kobajasi Kamui, José María López hármas hajtotta Toyota lesz a befutó, de valamivel több mint egy órával a vége előtt jött a baj, ki kellett állnia a bokszba – miután lassítva tudta csak megtenni a kör nagy részét –, ahol kicserélték az érzékelők által defektesnek vélt jobb első kereket, majd jött az újabb sokk, amikor is kiderült, hogy valójában a jobb hátsóval van a gond, így újra ki kellett mennie a bokszba a Toyotának.

A két plusz kiállás után López hiába tett meg mindent, hogy utolérje Nakadzsimát, erre már nem volt valós esélye.

Alonsóék 2018 után másodszor nyerték meg a Le Mans-i 24 órás viadalt.

AUTÓSPORT
LE MANS-I 24 ÓRÁS FUTAM

1. Sébastien Buemi, Nakadzsima Kazuki, Fernando Alonso (svájci, japán, spanyol, Toyota) 385 kör
2. Mike Conway, Kobajasi Kamui, José María López (brit, japán, argentin, Toyota) 16.972 másodperc hátrány
3. Vitalij Petrov, Mihail Aljosin, Stoffel Vandoorne (orosz, orosz, belga, BR) 6 kör hátrány

Legfrissebb hírek

Megérkezett az új Aston Martin, az AMR25-ös – videó

F1
2025.02.23. 18:06

Biztosan nem lesz esélyünk a győzelemre 2025-ben – Alonso

F1
2025.01.31. 11:56

Három év kihagyás után tér vissza a DTM-be a korábbi F1-es pilóta

Egyéb autó-motor
2024.12.18. 11:03

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

„Tudom, hogy 2026 jelentheti talán az egyetlen esélyemet” – Alonso még nem mondott le a 3. vb-címről

F1
2024.12.12. 10:35

FORMULA–E, 2024–2025 – MENETREND, MEZŐNY

Egyéb autó-motor
2024.12.06. 19:40

Debrecenben rendezik a flat track motoros-világbajnokság döntő futamát

Egyéb autó-motor
2024.10.09. 16:11

F1: Alonso szerint az Aston Martin lett a jövő csapata

F1
2024.09.12. 15:51
Ezek is érdekelhetik