Autósport: Todt ellenfél nélkül indul az FIA-elnökségért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.11.14. 18:08
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke ellenfél nélkül indul újraválasztásáért a szervezet december 6-ai közgyűlésén, mivel eddigi egyetlen riválisa, David Ward csütörtökön visszalépett a jelöléstől.


Az elnöki posztra péntekig lehet jelentkezni, Ward azért nem indul a választáson, mert a nemzeti tagszövetségektől nem sikerült begyűjtenie az ehhez szükséges támogatást.
Az elnöki posztra péntekig lehet jelentkezni, Ward azért nem indul a választáson, mert a nemzeti tagszövetségektől nem sikerült begyűjtenie az ehhez szükséges támogatást.

„Szeretnék gratulálni Jean Todtnak, aki így megkezdheti második elnöki ciklusát" – írta a FIA összes tagszervezetének elküldött levelében Ward.

A korábban a Formula–1-es Ferrari-istálló csapatfőnökeként is dolgozó Todt 2009-ben lett a többek között az F1-et, a rali-világbajnokságot és a túraautó-vb-t is irányító FIA vezetője. A 67 éves francia szakember az első négy évben a közúti közlekedés biztonságossá tételéért folytatott kampányra helyezte a legfőbb hangsúlyt.

Az 56 esztendős, brit Ward – aki 12 évig volt a vezérigazgatója a FIA független alapítványának – augusztusban jelentette be, hogy el akar indulni az elnökválasztáson.

Legfrissebb hírek

Superbike-vb: Razgatlioglu és Lowes csatázott a Balaton Parkban

Egyéb autó-motor
Tegnap, 17:18

Két helyszín, három teszt és egy szombati futam – az F1 több bejelentést tett 2026 kapcsán

F1
2025.06.30. 12:53

Kiderült, milyen irányelvek mentén büntet az FIA az F1-ben

F1
2025.06.26. 13:17

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2025.06.16. 03:16

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

Molnár Martiné az első magyar győzelem az FIA által felügyelt Formula–4-es bajnokságban

Egyéb autó-motor
2025.06.07. 22:43

Ki kellett volna zárni Verstappent a Spanyol Nagydíjról?

F1
2025.06.02. 14:21

„Számít bármit is?” – Verstappen egyetlen pontra került az eltiltástól

F1
2025.06.01. 18:38
Ezek is érdekelhetik