Lónyai és Garamvölgyi eddigi legjobb versenye

Vágólapra másolva!
2012.08.10. 13:26
null
Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán pályafutása egyik legjobb versenyének tartja a legutóbbi ob-futamot
A Lónyai Pál, Garamvölgyi Zoltán kettős eddigi legjobb ob-futamát tudta le Gyulán, és végül az abszolút hatodik helyet harcolta ki, a magyarok közül pedig a harmadik legjobb volt.

„Ez volt az eddigi legjobb versenyünk. Nem a legjobb eredményünk, hanem a legjobb versenyünk” – külön-külön nyilatkozva is mindkettejük szájából elhangzott a fenti mondat, úgyhogy a gyulai országos bajnoki futamnak a Lónyai Pál, Garamvölgyi Zoltán kettős szempontjából ez volt a rezüméje.

Kalandosan kezdődött, és nem is ennek a versenynek az okán, hanem még az ezt spanyol világkupafutam miatt. A páros számára hatalmas élményt jelentett, hogy gond nélkül teljesítette a 200 kilométeres szelektív szakaszokat, ám a Nissan motorja „nem szerette” a lisztfinom port, mi több, úgy ahogy van, szépen ki is purcant tőle. Vissza kellett tenni a régi erőforrást a gyulai versenyre, de azt is rohamtempóban.

„A verseny rajtjának napján reggel hatkor kaptam egy SMS-t a fiúktól, hogy kész van az autó, rajtolhatunk. Szegény szervizesek, nem is aludtak, csak dolgoztak egyfolytában, s ennek köszönhetően az autó, ha gyengébb teljesítménnyel is, de végig bírta a kőkemény gyulai versenyt. Úgyhogy nagyon köszönöm a Whistler Racingnek, hogy megtette, amit csak lehetett, sőt, egy kicsit még annál is többet” – mondta Lónyai, aki számára ez azért is jelentett különösen sokat, mert Gyulán eddig nem volt szerencséje. Vagy megállt az autó, vagy felborult, de nem ért célba egyszer sem.

Eddig. Az elmúlt hétvégén ugyanis szédületes tempót diktáltak – már amennyire a gyengécske motortól telt.

„Annak ellenére, hogy az autó nem volt százszázalékos, jó tempót diktáltunk, jobban meg tudtuk szorongatni az élmenőket mint máskor, sőt, olyanokat is megelőztünk, akiket máskor nem szoktunk. Ezen a versenyen mindent elvállaltunk, ami persze kockázattal járt… Volt, hogy egy ugrató másik oldalán épphogy nem estünk bele egy három méter mély árokba, máskor meg százötvennel leestünk az útról egy napraforgósba, és az egyik nagy virágtányér beütötte a szélvédőnket. De toltuk neki, ahogyan a csövön kifért, s állítom, négy év alatt ez volt az egyik legjobb versenyem. Nem a legjobb eredményem, de a legjobb versenyem biztosan. Hatalmas lendületet adott” – vallotta be Lónyai.

Ugyanígy gondolja a navigátor, Garamvölgyi Zoltán is, s ő még hozzáteszi, kell is a lendület, hiszen a következő verseny a legrangosabb hazai viadal, a vk-értékelésbe is beszámító Hungarian Baja lesz. Ezért is volt fontos a jó alapozás Gyulán.

„Ezúttal a verseny elejétől végéig jól mentünk, minden úgy sikerült, ahogy szerettük volna, a cseh Pelc személyében pedig harcos ellenfélre leltünk, akivel ment a nagy adok-kapok. Ez még jobban ösztönzött minket, hogy siessünk a legjobb tudásunk szerint. Azt hiszem, sikerült is” – mondta Garamvölgyi.

A páros végül az abszolút hatodik helyet harcolta ki, a magyarok közül pedig a harmadik legjobb volt.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik