Gyengült a lába, ismét visszatérne a mezítlábas futáshoz

Egy bonyodalmas angliai kaland után kétezertizenhatban kezdtem el futni – mondta Kertész Nóra a Csupasportnak. – Öt évet éltem kint, és hát az életstílusom nem volt épp a legjobb, a hazaköltözés után pedig nekivágtam a futásnak, ami egyfajta mentőövként szolgált, hogy túl legyek a nehézségeken. Az első alkalommal öt, majd két nap múlva, másodszorra tíz kilométert tettem meg. Ez január elején volt, egyfajta újévi fogadalomként kezdtem el az akkori vőlegényemmel. Ami érdekes, hogy mezítlábas futó voltam, az első ultrámat is mezítlábas cipőben teljesítettem. Hosszú folyamat volt, de már áttértem a rendes futócipőkre.

Miképp képzeljük el a mezítlábas futásait?

Sokat futottam terepen, rekortánon és aszfalton is cipő nélkül, volt, hogy eléggé fájt, de élveztem és egészséges volt. Természetesen ehhez a technikához is fokozatosság volt szükséges. Több év elteltével, az első gyermekem születése után – télen – terepen volt az első hosszabb futásom mezítlábas cipőben, ahogy az első hatórásom is Martonvásáron. Aztán elkezdtem edzővel dolgozni, az ő javaslatára kezdem el hagyományos futócipőt használni, a fokozatos terhelés miatt féltette a lábam. Eredetileg azért futottam mezítlábasban, hogy megerősödjön a lábam, most azt érzem, hogy mióta áttértem normál cipőre, sokat gyengült, így tervben van, hogy ismét visszatérek a legtermészetesebb formához.

Hogyan kezdődött az ultrafutás?

Említette, hogy egyedül neveli gyermekeit. Mennyire nehéz összeegyeztetni a futást és a mindennapi teendőket?

Nagyon. A második gyerek születése után beszereztem egy szuper sport babakocsit és így jártam futni, a nagyobbik ezalatt óvodában volt. Jelenleg úgy oldom meg az edzéseket, hogy edzőcuccban elviszem őket az oviba, majd futok, letusolok és irány a munka. Három-öt kilométerre van időm ilyenkor reggel, de szerintem a rendszeresség sokkal fontosabb, mint a kilométerszám. Amikor pedig a hétvégén az édesapjuknál vannak, van időm a hosszú futásokra.

Milyen volt a múlt éve a futást illetően?

Nem vagyok igazán versenyzős típus, nem szeretek bizonyítani, inkább „saját magamnak” futok. Azonban a martonvásári versenyen minden évben ott vagyok, ez fontos nekem, mivel itt teljesítettem az első ultrámat, ezzel tisztelem meg az eseményt és saját magamat is. Ez az a hely ahova úgy készülök, hogy minden alkalommal a dobogón szeretnék végezni. Tavaly először teljesítettem a Szederkény–Bóly versenyt, ez volt az első, de remélem, nem az utolsó száz kilométeres megméretésem. Aztán ott voltam a Spartathlon szimpátiafutáson,amelyet a Szombathelyi Futóklub szervezett, futottam ötven kilométert, így szurkolva a Görögországban küzdő szombathelyi magyaroknak, Bazsó Tibornak és Horváth Péternek. Sajnos a dupla Vaskört nem sikerült teljesítenem az elrontott frissítésem miatt, ötvenhat kilométert tettem meg, majd másnap a maradék huszonnyolcat. Ott voltam a „Tanúhegyek nyomában” teljesítménytúrán, amelyen szép időt mentem. Ez annyira megtetszett, hogy eldöntöttem, a jövőben a terep lesz az én pályám.

Ha jól tudom, életmód- és étkezési tanácsadó, illetve speciális trénerként a szétnyílt hasizom a területe: ezekről mit lehet tudni?

Ami a futást illeti: milyen céljai vannak az évben?

A martonvásári verseny ötven kilométeres távján ismét ott leszek, illetve a Vadlán Terep Ultra negyvenkét kilométerén is. A Szederkény–Bóly száz kilométeres megméretés is tervben van, ahogy további teljesítménytúrák és privát futások is.