Még megizzadnia sem kellett: így lett kockás Dorian Yates hasa

Vágólapra másolva!
2023.06.18. 20:25
Dorian Yates sohasem tulajdonított nagy jelentőséget a hasizom erősítésének, és azt is elárulta, hogy gyerekkorában Bruce Lee volt az egyik példaképe.

A kőkemény váll-és tricepszedzés után jöhetett a hasizom erősítése. A hatszoros Mr. Olympia-győztes Dorian Yates nemrég az Instagramon árulta el, fénykorában milyen módszerrel tett szert kockás hasizmára, amivel a Mr. Olympia-címeit nyerte. Sőt, azt is elmondta, ki volt az a népszerű filmsztár, akinek fiatalkorában csodálta a hasizmát.

Fotó: Dorian Yates Instagram

„Általában hetente egyszer edzettem hasizomra – mondta Dorian Yates. – A váll- és a tricepszedzés után iktattam be, méghozzá azért, mert ez volt a hét legegyszerűbb napja. Ez vette ki belőlem a legkevesebbet, maradt még energiám, így utána még hasizomra is edzettem. Maga az edzés pedig nagyon egyszerű volt. Két sorozat hasprés bukásig, majd két sorozat lábemelés ugyancsak kifulladásig. De ezeket mindig maximális koncentrációval végeztem, nagyon figyelve a megfelelő kilégzésre.

Fiatalabb koromban Bruce Lee hasizma inspirált. Sok saját testsúlyos gyakorlatot végeztem, felüléseket és fekvőtámaszokat csináltam, miközben Bruce Lee egy poszterről figyelt engem.

Kezdő testépítőként még súlyokkal edzettem, de túl gyorsan nőtt a hasizmom, már túl kockás volt, így visszaálltam a saját testsúlyos feladatokra. Egyébként sohasem tulajdonítottam nagy jelentőséget a hasizomedzésnek, mivel az alacsony testzsírszázalékomnak és a genetikámnak köszönhetően mindig karcsú maradtam. Hasizma amúgy mindenkinek van, csak alacsony testszír kell ahhoz, hogy látványos legyen.”

Fotó: Dorian Yates Instagram

Dorian Yates hatvanegy évesen is jó formában van, és a képeit nézve továbbra sem panaszkodhat a hasizmára. Ki tudja, talán tényleg a genetikán múlik minden.

Dorian Yates példaképe, a fiatal Bruce Lee edzéstervéről pedig ide kattintva lehet olvasni.

Legfrissebb hírek

A súlyzók helyett már a jógát és a meditálást favorizálja a testépítő-legenda

Csupasport
2023.07.09. 17:11

Hatszor nyert Mr. Olympiát, de azt mondja, a sok edzésnek semmi értelme

Csupasport
2023.06.04. 18:51

Ideje elkezdeni készülni a nyárra: négy hatékony gyakorlat a kockás has eléréséhez

Csupasport
2023.03.27. 19:33

Leszámolunk a leggyakoribb fitneszes tévhitekkel

Csupasport
2023.03.15. 17:27

Wayne Rooney sosem ment el önként a konditerembe

Csupasport
2023.03.10. 08:22

Ne féljünk már az edzőteremtől!

Csupasport
2023.02.01. 19:20

Hatvanéves, de negyvennek sem néz ki a hatszoros Mr. Olympia-győztes

Csupasport
2023.01.25. 17:44

A négyszeres Mr. Olympia-győztes szerint ez a három gyakorlat garantálja a kockahasat

Csupasport
2023.01.19. 17:21
Ezek is érdekelhetik