csupasport bannerhátsófüves banner

Schwarzenegger elárulta, ki volt a legkeményebb ellenfele – képek, videó

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2023.02.16. 17:33
null
Nem sokat habozott, amikor megkérdezték, ki ellen volt a legnehezebb dolga profi testépítőként.

Ki volt Arnold Schwarzenegger legnagyobb ellenfele? A 75 éves osztrák testépítő, színész, politikus a sportág legnagyobb legendája, és amikor megkérdezték, ki ellen volt a legnehezebb versenyeznie, nem sokat habozott a válasszal.

„Sergio Olivát mondanám, aki egymás után kétszer nyerte meg a Mr. Olympiát, mielőtt hatvankilencben legyőzött engem, és sorozatban harmadszor nyert – idézte Schwarzeneggert a The Daily Pump. Ő volt a sárkány, akit felül kellett múlnom, hogy feljussak a csúcsra. Elképesztő teste volt, mindenkinek azt javaslom, hogy szánjon rá egy kis időt, és keressen rá az interneten.

Szörnyeteg volt, egyúttal nagyon jószívű srác. Mindent bele kellett adnom, hogy hetvenben megverjem. Tényleg mindent.”

Merthogy 1970-ben az akkor mindössze 23 éves Schwarzenegger nyert, legyőzve Sergio Olivát, ezzel vette kezdetét az egészen elképesztő sikereket hozó karrierje.

Az első sikerét követően az osztrák legenda még hatszor diadalmaskodott, és Sergio Oliva bizonyára örülne, ha tudná, hogy elismerően nyilatkozott róla egykori ellenfele.

A kubai testépítő 2012-ben 71 évesen hunyt el, ezzel ő volt az első Mr. Olympia-győztes, aki távozott az élők sorából.

(Borítókép: AFP)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53

80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket

Csupasport
2025.04.08. 17:29
Ezek is érdekelhetik