A szörnyű maraton után már az ultrafutásban ér el sikereket

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.12.28. 17:20
Kisari Ágnes egy éve már edzővel készül, ez meg is látszik a teljesítményén.

 

Az első félmaraton és maraton általában fontos mérföldkő egy futó életében. Ön is így volt ezzel?
Az első félmaraton nem maradt meg bennem, nem volt nagyon nehéz, ám a maraton már más volt. Sokkal nehezebb volt, mint gondoltam. A Spar Maratonon futottam – hogy őszinte legyek, szörnyű volt. Azt hittem, sosem érek be a célba, iszonyú fájdalmaim voltak. Ám a teljesítés után annál nagyobb volt az öröm, boldog voltam, hogy célba értem. Ám akkor azt mondtam, soha többé nem futok ennyit.

Milyen volt az éve? A Szőlőskörön nagy sikert ért el.
Januártól már edzővel készülök, ez nagy változás az életemben. Sokat segít az edzésterv, érzem, hogy sokat fejlődtem, folyamatosan javul a tempóm. A Szőlőskör előtt megpróbálkoztam a száztíz kilométeres Ultra Lupa-tó-futást teljesíteni, ám nem sült el jól. Túlizgultam, sokat hibáztam, nem sikerült teljesítenem. A Szőlőskör rajtjához már higgadtabb fejjel álltam oda, tudtam, hogy min kell javítanom. Jól sikerült, remekül éreztem magam futás közben. Boldog voltam, hogy az ötven kilométeres országos bajnokságon második lettem a korosztályomban, emlékezetesre sikeredett.

Milyen célokat tűzött ki maga elé a következő évre?
A Szőlőskörön mindenképpen ott leszek, és a MyWayen is részt akarok venni, úgy tervezem, száz kilométer körüli távot teljesítek majd.

A Korinthoszt is kitűztem magam elé, ám az még kérdéses, hogy a nyolcvan vagy a százhatvan kilométeres távon indulok-e.

Elhatároztam, hogy innentől minden évben egy-egy külföldi maratont is szeretnék teljesíteni, áprilisban Párizsban kezdem. A nagy vágyam az, hogy előbb-utóbb egyéniben megkerüljem a Balatont.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik