csupasport bannerhátsófüves banner

Blogra futottunk: fókuszban a csősál és a csőfutás

Vágólapra másolva!
2022.09.29. 08:40
null
Blogszemlénkben olvashatnak a Duna alatti alagútfutásról, továbbá arról is, hogy az elmúlt hetekben a hűvös idő már próbára tette a fázósabb kocogókat.

Tegye fel a kezét, aki nem rimánkodott hűvösebb idő után a nyári gatyarohasztó kánikulában! Ugye, mindannyian erre vártunk? Csakhogy ezt úgy képzeltem, hogy a kellemes reggeli 14-16 Celsius-fokok még tovább tartanak, mondjuk, szeptember végéig, aztán szépen lehűl a levegő. A reggeli futásaimon aztán hat, de volt, amikor négy fokkal kellett szembesülnöm, ami, lássuk be, egészen másfajta öltözetet kíván meg, mint tizenöt fok feletti hőmérséklet. A baseballsapkámat még elő sem vettem, rögtön a kedvenc kötött sapkámat kellett előbányásznom, s azt kell mondjam, nem izzadtam benne.

Ha még lejjebb kúszik a hőmérő higanyszála, bizony kesztyű és csősál is kell majd. Megkezdődött a hideghez szoktatás időszaka, noha azt reméltem, ez kicsit odébb lesz.

Az is kiderült, hogy a futás sokkal jobban megy ebben az időben, s ahogy az edzőm is írta a TrainingPeaksben, most már beérik a befektetett munka gyümölcse! Egész jól mennek a tempófutások, jó átlaggal sikerül elvégeznem a feladatokat.
A fejlődésemmel párhuzamosan látványosan levékonyodtam, ezt egyre többen jegyzik meg a környezetemben (a TRX-edzőm két hét kihagyás után meglátott, és ennyit mondott: nagyon jól nézel ki, de ne fogyj többet!). Nyilván én is látom magamon meg a mérlegen is, és azt is tudom, hogy igen, ez már határeset, nekem nem áll jól az agáralkat. Ami a mérlegen mínusz egy kiló, az az arcomon plusz öt év. Elkezdtem utána olvasni az edzés-étkezés-fogyás hármasának, mert közben remekül érzem magam a bőrömben, tehát semmin nem szeretnék változtatni. Az okokat próbáltam kideríteni, átgondolni, hogy mi válthatta ki a látványos fogyást. Az egyik nyilván az étkezésben történt változások.
Nem diétázom, sőt szoktam nassolni, de összességében sokkal egészségesebb dolgokat eszem, és jóval kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Ez így nekem teljesen bevált. A futóedzéseimet pedig szuper edző, Krátky Egon koordinálja; sok a résztáv (emelkedős is), iramjáték, tehát magas intenzitású edzés. Ezt is nagyon élvezem, mert változatos, és érezhetően fejlődöm, erősödöm. E két edzésfajta kombinációja pedig égeti rólam a zsírt, nyilvánvalóan kalóriadeficitem van. Úgyhogy itt az ideje, hogy valami hasznos kiegészítőt kezdjek el használni, ha nem akarok elfogyni; legyen az fehérjeturmix, vagy bármi egyéb, amivel megtámogatom a szervezetemet! Az egyik kedvenc márkám üzletében már érdeklődtem, hogy mit javasolnak, így most tesztelek pár terméket, de várom a hasznos ötleteket, ha van bárkinek hasonló tapasztalata! A neten szinte csak olyan cikkek vannak, hogy hogyan lehet lefogyni, de olyanok, hogy miként lehet megőrizni a súlyt, nincs :-)

ULTRAKELEK.WEBNODE.HU
A szerző, Hernádi László gőzerővel készül a Spartathlonra, ehhez kapcsolódó edzés gyanánt indult a Szőlőskörön, idén már hetedszer. Azért is szeretem László bejegyzéseit a versenyekről, mert olyan részletesen leírja az útvonalakat, látnivalókat, hogy annak, aki szeretne ezeken indulni, rendkívül hasznos, másnak meg kifejezetten olvasmányos! A csaknem ötven kilométeres távot 5:03:18 órás idővel sikerült teljesítenie!

GYEREFUTNI.COM
Krátky Egon atlétikai edző azt boncolgatja bejegyzésében, hogy milyen hátránnyal járhat, ha csupán a rutinra bízzuk magunkat egy versenyen. Vajon sikeresen teljesíthetünk, ha annyira bízunk a tapasztalatunkban, hogy nem készülünk fel az adott versenyből, annak adottságaiból, körülményeiből?

21097KK.WORDPRESS.COM
Koffein Kapitány nem részletezte túl a DINPI25 terepverseny beszámolóját, annál beszédesebbek a képek. A Börzsönyben és Pilisben halad az útvonal, s a Duna alatti DMRV közműalagúton átkelni nem lehetett semmi!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Budapest Maraton Fesztivál: közös futással ünnepelnek szervátültetettek és orvosaik

Csupasport
6 órája

Közel a kihüléshez, kísérő nélkül teljesítette a Spartathlont

Csupasport
2025.10.01. 16:22

Lányai is segítették, hogy teljesíteni tudja az UTMB-t

Csupasport
2025.09.30. 19:50

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.29. 19:35

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

András Mira nyerte a sprint távú duatlon ob Balatonszemesen pótolt női futamát

Egyéb egyéni
2025.09.28. 13:51

Mórocza Andrea a Spartathlonon is győzött az Ultrabalaton után

Csupasport
2025.09.28. 09:28

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52
Ezek is érdekelhetik