Katusék óta nem látott sikerek – minden idők legjobb aerobik-vb-jét zártuk

Vágólapra másolva!
2022.06.23. 12:01
Három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szerzett válogatottunk a portugáliai Guimaraesben.

A döntők első napján a selejtezőben elért eredmények alapján hirdették ki a csapatverseny eredményét: Magyarország világbajnok lett, megelőzve az olasz és a román nemzeti csapatot. A magyar aerobik történetében még sohasem volt erre példa. Ezt követően a korábbi vb-ezüstérmes hármas, Bali Dániel, Mazács Fanni és Farkas Balázs a fináléban kiváló gyakorlattal, 20.277 pontot szerezve szintén világbajnoki címet szerzett.

Ez legutóbb 21 évvel ezelőtt sikerült, amikor a Katus Tamás, Katus Attila, Szentgyörgyi Rómeó trió világbajnoki aranyérmes lett.

Ezt követte a női egyéni finálé, amelyben Ákoshegyi Dóra 19.200 ponttal a hatodik helyen végzett. A nap zárásaként a stepaerobikosok fináléjában az Ádám Bernadett, Dévényi Anna, Kajtor Enikő, Kövesdi Méda, Kopacz Dalma, Solti Réka, Szarvas Róza, Vajda Zsófia összeállítású csapat 16.850 ponttal vb-bronzérmet szerzett.

Magyar trió 21 év után lett ismét vb-aranyérmes

A vb záró napján a vegyes párosok, a csoport, a férfi egyéni és az aerodance versenyszámok résztvevői voltak érdekelve. A vegyes párosoknál a Bali Dániel, Mazács Fanni kettős már kétszeres világbajnokként lépett színpadra, a pénteki csapatelsőség és a trióaranyérem után. Baliék az előző vb-n ezüstérmet szereztek ebben a versenyszámban, most azonban tökéletes gyakorlattal 20.700 ponttal aranyérmesek lettek.

A vb azonban még nem ért véget nekik, következett a csoport versenyszám fináléja: a Bali Dániel, Mazács Fanni, Lőcsei Zoltán, Farkas Balázs, Szőllősi Panna alkotta alakulat pontszáma 20.572 lett, aminek köszönhetően a dobogó második fokára állhatott fel. Az aerodance zárta a vb-t, a Lőcsei Zoltán, Farkas Balázs, Szöllősi Panna, Hajdú Kata, Makranszki Anna, Ökrös Janka, Ruzicska Vanessza, Simon Zsófia összeállítású Európa-bajnok csapat 17.850 ponttal ezüstérmes lett.

Parádésan sikerült a világbajnokság, hiszen minden idők legsikeresebb vébéje lett magyar szempontból; legutóbb több mint húsz éve volt aranyérmünk, most pedig hirtelen három is lett – értékelt Bali Dániel. A magyar aerobik és az én karrierem jeles napjai is ezek. 2014 óta kilenc vébéérmet szereztem, de egyik sem arany, úgyhogy ezt kiböjtöltem. Úgy néz ki, most elindult a szekér, rögtön három arannyal gazdagodtam.

Az elmúlt hét-nyolc év munkája mostanra ért be. Fontos, sosem éreztük, hogy készen vagyunk, és mindent tudunk.

Nagyon jó gyakorlataink vannak, a művészi hatás pontjait tekintve élen állunk, az edzésen meg hozzátesszük a kivitelt meg a nehézséget, úgyhogy ez a siker egy komplex, sok éven át tartó munka eredménye.”

A csapatverseny aranyérmével indult a világbajnokság

Tudtuk Danival, ha jól és hibátlanul hajtjuk végre a gyakorlatot, meglehet vegyes párosban is a világbajnoki cím – mondta Mazács Fanni. De azt meg is kell csinálni! Meglett az arany, ezek után pedig életem egyik legfelszabadultabb gyakorlatát mutattam be a csoporttal a színpadon. Egyelőre szokni kell, hogy háromszoros világbajnok vagyok, még felfoghatatlan, hihetetlen. A páros, a trió és a csoport hosszú évek óta együtt dolgozik, ez a siker egyik titka, és most jött el az ideje, hogy mi állhassunk a dobogó tetejére.”

Nagyon régóta lógott a levegőben, szerintem Bali Daninak van az aerobiksportban a legtöbb vébéezüstje, úgyhogy ez már várható volt – mondta Réfi Eszter edző. – Az új szabálykönyv fekszik nekünk, a gyakorlatok nagyon jók lettek, a csillagok is összeálltak felettünk. Csont nélkül sikerült minden gyakorlat, nagyon jól kijött a lépés, egyszerűen összejött mindent. Reméljük, a világjátékokon is sikerül hasonló eredményt elérni.”

Az aerodance-csoport vb-második lett

(A borítóképen: Bali Dániel és Mazács Fanni, fotók: MATSZ)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik