Félig leszakadt porcgyökkel futotta le az Ultrabalatont és a Korinthoszt

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.02.19. 11:30
Horváth Krisztián 6000 kilométert akart futni tavaly, ám műtéte miatt „csupán” 5400 lett belőle.

A celldömölki Horváth Krisztián elmúlt éve kiválóan sikerült, többek között teljesítette az egyéni Ultrabalatont, a Korinthosz 160-at, az Ultra Tisza-tó 130 kilométeres távját, a WTR 161 kilométerét, és nem utolsósorban az 50 kilométeres Szőlőskört.

„Kétezertizenöt őszén kezdtem a futást – mondta a Csupasportnak a vállalkozóként dolgozó 47 éves sportoló. – Száz kiló voltam, ha vettem egy új ruhát magamnak, úgy nézett ki rajtam, hogy… Akkor eldöntöttem, hogy változtatok az életmódomon, nem lehet ekkora súllyal élni. Elkezdtem futópadon szaladni, majd tavasszal kimentem a természetbe. Egyre jobban éreztem magam futás közben, s nem kellett sokat várnom az első versenyemre sem. Tihanyban teljesítettem egy tíz kilométeres távot, nagyszerű élmény volt. Folyamatosan fejlődtem és versenyeztem, ma már napi szinten futok félmaratoni távokat. Ha már így is, úgy is mosni kell a futóruhát, akkor legyen értelme beleizzadni, nem?”

A futó a Hammer Nutrition termékeit használja a siker eléréséhez, s majdnem minden napjába beiktat legalább két óra futást. Minden távját feljegyzi, s számolja a kilométereket – tavaly 5400 kilométert futott le, igaz, eredetileg hatezret szeretett volna, ám egy sérülés keresztülhúzta a számítását.

Tavaly év elején már küszködött a bal térdével, mint mondta, még a zokni felhúzása is fájt neki. Tél volt, hideg, minden futás előtt bekente melegítőkrémmel, de attól sem lett jobb. Minden elindulásnál fájt neki, ám néhány kilométer megtétele után nem érezte. Elment orvoshoz, aki megállapította, hogy a középső porcgyök félig le van szakadva, októberben meg kell műteni.

„Mondtam neki, az pont jó, hiszen a Korinthosz és az Ultrabalaton is meglesz addigra. Persze az orvos nem helyeselte, de csak kibírta a lábam, s az októberi műtét után hat hetet pihentem. Ha nincs ez a kihagyás, bőven meg lett volna a hatezer lefutott kilométer kétezerhuszonegyben” – fogalmazott.

Két mottója van. Az egyik: Tiszteld a távot, légy alázatos, és átengedi neked a sikert; a másik: Ultrabolond világ.

Tavaly sikerült életében először teljesítenie egyéniben az Ultrabalatont, korábban volt rossz tapasztalata a csapatversenyről.

2016-ban indult először csapatban az Ultrabalatonon, s már akkor csodálta az egyéni versenyzőket. Akkor a csapatukon belül volt egy kisebb probléma… Miután lefutotta a saját huszonöt kilométerét, leszakadt az ég, s leesett a vércukra is. Rosszul érezte magát, de azt mondták a csapattársai, hogy nem szállnak ki az autóból ilyen időben.

„Ott álltam az esőben, azt sem tudtam, hol vagyok – emlékezett vissza. – Akkor eldöntöttem, hogy többet nem kínlódom csapatban. Onnantól fokozatosan építettem fel magam, s a családom, a futótársaim segítségével minden évben többet futottam, egyre hosszabb táv esett rám az UB-n, míg kettőezerhúszban párosban teljesítettem. Tavaly életemben először egyéniben is lefutottam, és nagyon boldog voltam; igaz, két napig járni sem tudtam utána, de megérte.”

Horváth Krisztián a Korinthosz 80-at kétszer teljesítette, s 2019-ben csodálattal nézte a 160-asok rajtját, majd egy évre rá már ő is abban a mezőnyben versenyzett.

„Nem vagyok csalódott, hogy tavaly nem sikerült teljesítenem az előre kitűzött hatezer lefutott kilométert, és csak ötezer-négyszáz lett belőle – tette hozzá Horváth Krisztián. – A térdsérülésem miatt sokat kellett kihagynom, s még éppen jókor került sor az operációra. Elégedett vagyok az elmúlt évvel; sokat próbálgattam, hogy alvás nélkül mennyit bírok, és hogyan tudom ezt a hosszú versenyeken alkalmazni.

Vidéken nincs futópálya, nincs sok lehetőség a megfelelő gyakorlásra, leginkább faluról falura szaladok, s nehéz összerakni még ötven kilométert is. Ha ilyesfajta távra megyek, már el kell hívnom valakit biciklis kísérőnek.”

A sportember elmondta, tavaly hat pár cipőt használt el, ugyanis ezer kilométerenként lecseréli, mivel a tompításra figyelnie kell. Erre az évre ugyanazokat a versenyeket nézte ki, mint tavaly, ugyanakkor a Korinthoszon és az Ultrabalatonon időt szeretne javítani. Céljai közé tartozik természetesen a Spartathlon, amire elmondása alapján reálisan 2023-ban van esélye.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik