Geogo: túrának indult, futás lett belőle

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2021.09.02. 19:49
A koronavírus-járvány alatt valós sportesemény hiányában megnőtt az instantversenyek jelentősége, népszerűsége, bár egyelőre megjósolhatatlan, megmarad-e a rendezvények létjogosultsága.

A Budapest Sportiroda már jelezte, a jövőben valamennyi szabadidős sporteseménye elérhető lesz online is, vagyis a kijelölt táv teljesíthető egyénileg, bárhol az országban. Ez igaz a GeoGo-túrára is, amely valójában teljesítménytúrák szervezéseként indult.

„Igen, de manapság többen használják futóként ezt az alkalmazást – jelentette ki Szemán Róbert, a Nagy Sportágválasztó ügyvezetője. – Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy applikáció, hanem egy webes alkalmazás, amelyet ugyanúgy le lehet tölteni a mobiltelefonra.”

Mindehhez szükséges a regisztráció a geogo.hu weboldalon, s számtalan útvonal közül lehet választani.

„A Geogo egy túramozgalomból indult, egy útvonalajánló fejlesztés, vagyis a résztvevőnek az ottlétet kell igazolnia.

A koronavírus-járvány kezdetén véletlenül bukkantunk rá az alkalmazásra, és annyira megtetszett, hogy összefogtunk Baranyi Zsolt túraszervezővel, és kibővítettük. Túrázók mellett kerékpározók is használják, de amióta kiterjesztettük az Ötpróba, Maradj fitten-programra is, jelentősen megnőtt a népszerűsége. Tavaly márciusban mintegy hatszázan használták az alkalmazást, majd a decemberi-januári időszakban már hatezren, és fontos mérföldkő, hogy terveink szerint márciustól vízitúrák is szerepelnek majd az alkalmazásban.”

Mint minden online esemény, a Geogo esetében is meghatározott útvonalon, meghatározott szintidőn belül kell teljesíteni a választott távot, miként az Ötpróba-program eseményeit is. Az Ötpróba Magyarország az egyik legnagyobb, csaknem 25 ezer tagot számláló szabadidősport-közössége, amely a járvány előtt éves szinten több mint száz rendezvényt tartott. Az ismert körülmények miatt a közelmúltban alakult át instantesemények szervezésévé, amelynek keretében öt (futás, úszás, túrázás, kajak-kenu, kerékpár) plusz egy (triatlon) sportágban lehet pontokat gyűjteni, s amelyeket értékes sportfelszerelésekre lehet beváltani.

A Geogo több mint ötven útvonalat biztosít, amelyeket virtuálisan teljesítve a pontok száma is gyarapítható.

„Bárki kijelölhet új útvonalat, de természetesen előtte el kell küldenie nekünk a tervezetet, mert csak alapos utánajárással, az útvonal hitelesítésével hagyhatjuk jóvá. Fontos, hogy megfelelő és teljesíthető útvonalat adjunk az érdeklődőknek, különben nincs értelme. Egyébként a meglévő útvonalakat az alkalmazáson keresztül pontozni is lehet egytől tízig terjedő skálán, és nem mindig kaptunk tízes érdemjegyet.”

További érdekességeket, futóknak szóló hasznos cikkeket talál a Futás 2021 magazinban, amely már kapható az újságos standokon!



A Geogo-események nem minősülnek versenynek, minden résztvevő egyénileg, magának gyűjti a teljesítéseket, a pontokat, a kilométereket. Ugyanakkor az eredmények összegzéseként a honlapon elérhető egy ranglista, amely eredményezheti, hogy néhányan szabálytalanul jutnak előnyhöz.

„Mivel ez szabadidősport, értelmetlen lenne a csalás, de sosem lehet tudni, ezért a honlapon megtalálhatók a tiltó rendelkezések is. Egyebek mellett szerepel benne, hogy semmilyen közlekedési eszköz használata nem megengedett, illetve, hogy a megadott sorrendben kell az ellenőrzőpontokat felkeresni, és az igazolásokat rögzíteni. Ismerve az útvonalat, mindezekből kikövetkeztethető, ha valaki nem tartja be a szabályokat.”

Olyannyira, hogy az Ötpróba-program decemberi csatlakozása óta mindössze tizennégy csalást regisztrált a rendszer.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik