A hét szörfös lány különös ötlete

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.04.25. 18:14
Ha motiváció kell a sporthoz, egy közös ház is segíthet. A kaliforniai hölgyek úgy döntöttek, nemcsak együtt sportolnak, hanem ezentúl együtt is laknak.

„Girls just wanna have fun” – azaz a lányok csak szórakozni akarnak. Ez a szám szól az együtt élő hét szörfös kisfilmje alatt, aligha véletlenül. Bár kétségtelen, hogy a „Lányok csak szörfözni akarnak” talán még találóbb lenne.

A hét, állításuk szerint szinte mindenben különböző lányt a szörfözés szeretete hozta össze, ez azonban olyan erős kapocs köztük, hogy úgy döntöttek, nemcsak együtt sportolnak, de össze is költöznek.

A kaliforniai házuk alapvetően nem sok mindenben különbözik egy átlagos, csajok lakta albérlettől, leszámítva, hogy az udvar tele van szörfdeszkákkal és száradó ruhákkal. Na meg természetesen az ott élők mindegyikének ugyanaz a szenvedélye, és együtt még magabiztosabbak, mint külön-külön.

Merthogy – ahogy ezt a kisfilmben is hangsúlyozzák – azért ez alapvetően még mindig egy férfiak uralta sportág, amelyben nőként nehezebb érvényesülni, és éppen ezért magabiztosabban mennek a vízbe, ha többen vannak, mintha egyedül tennék.

Folyamatosan bátorítják egymást, és miközben remekül érzik magukat, nem kell attól tartaniuk, hogy a többiek mit szólnak, ha netán hibáznak.

„Teljesen más, ha egyedüli nőként mész ki, és nagy rajtad a nyomás, mert tudod, hogy ha hibázol, egyből megkapod: nem tudsz szörfözni” – érvel egyikük, míg a másikuk hozzáfűzi, hogy „a legmenőbb dolog az, ha a legjobb barátnőiddel mehetsz ki a hullámokra”.

És hogy milyen együtt lakni hat másik szörfös lánnyal?

„Rengeteg energia szabadul fel, amikor együtt vagyunk” – meséli egyikük, de a bejátszott képsorokból is kristálytisztán kiderül, hogy valóban remek hangulatban telnek a hét szörfös mindennapjai.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Visszavonul az Atlanti-óceánt is átevező magyar extrém sportoló

Egyéb egyéni
2025.03.09. 19:35

Rakonczay Gábor utolsó expedíciója: kenuval átevezni az óceánt

Egyéb egyéni
2024.11.27. 12:56

Szombatra halasztották a hullámlovaglók éremfutamát

Párizs 2024
2024.08.02. 08:35

Párizs 2024: a hullámlovaglás helyszínén is megnyitották a játékokat

Párizs 2024
2024.07.27. 10:54

„Csak a szerencsének és a kapusunknak köszönhetjük, hogy életben vagyunk” – az ETO edzője a Vasas elleni siker után

Labdarúgó NB II
2024.05.21. 10:25

A felhőszakadás után hömpölygött a víz a beázó Old Traffordon – videó

Angol labdarúgás
2024.05.13. 13:27

Videó: fájdalmas vége lett a paraguayi szélső gólörömének

Minden más foci
2024.02.05. 19:22

Férfi kézi Eb: hosszabbításos dráma végén a franciák jutottak elsőként a döntőbe

Kézilabda
2024.01.26. 19:45
Ezek is érdekelhetik