Az Exatlon után a párizsi olimpia a cél

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.04.13. 12:36
Kempf Zozót a freestyle BMX egyik legígéretesebb hazai sportolójának tartják, aki tavaly az egyik népszerű televíziós sorversenyen is indult, de fejben már a 2024-es olimpiára koncentrál.

Mióta űzi a freestyle BMX-et, és miért ezt a sportot választotta?

Mindig vonzottak az extrém sportok, régebben krosszmotoroztam is – kezdte a 24 esztendős Kempf Zozó, aki a szakág legsikeresebb hazai sportolója, s célja, hogy kijusson a 2024-es párizsi olimpiára. – Kétezerkilencben láttam egy biciklis videót, igaz, nem BMX-est, amelyben hasonló trükköket mutattak be, és azonnal beleszerettem. Ilyen biciklit azonban akkor még nem lehetett kapni Magyarországon, emiatt áttévedtem a BMX-re, és akkor már céltudatosan néztem a videókat. Ekkor már egyre divatosabb lett itthon, sok barátommal együtt kezdtük el ezt a sportot, természetesen akkor még hobbi szinten. Már az elején sokan mondták, van hozzá érzékem, jól is ment, ezért elkezdtem komolyabban foglalkozni vele.

Egy évvel később kaptam meg az első BMX-em, s a hobbiból versenyzés lett. A kezdetekben Gyulán gyakoroltam, akkoriban épült egy park, ami nagyszerű lehetőséget biztosított a gyakorláshoz.

Az eredményei alapján valóban van érzéke a sportághoz, elvégre számtalan első helyezést ért már el, sőt kétezertizenháromban világbajnok lett Németországban.

Való igaz, sok hazai versenyen profi kategóriában értem el első helyezést, a nemzetközi versenyeken szinte kivétel nélkül döntős voltam. A legutóbbi, kétezertizenkilences németországi világbajnokságon is fináléba kerültem, ám a legbüszkébb a kétezertizenhármas kölni világbajnoki címemre vagyok.

Sokat esnek a BMX-esek, önnek volt komolyabb sérülése?

Sajnos volt, de mégis szerencsésnek mondhatom magam, hiszen az extrém sportolók közül sokan súlyos sérüléseket szenvednek el. Aki ezt a sportágat választja, tudnia kell, hogy ez nem kerülhető el. A legdurvább az volt, amikor az összes bokaszalagom elszakadt, meg is kellett műteni a lábam. A kisebb zúzódások, fájdalmak mindennaposak, de ezzel nincs is problémám.

Volt súlyosabb sérülésem is, a Normafánál rendezett verseny után már hazafelé tartottunk, amikor a városon belül az egyik barátommal összeakadt a kormányunk, és lefejeltem egy oszlopot. Szilánkosra tört az arccsontom, megsérült a koponyám és agyrázkódásom is volt.

A freestyle BMX még nem tartozik a legnépszerűbb sportok közé. Milyen a sportág jelenlegi helyzete Magyarországon?

Sportol mást is?

Minden extrém sportot szeretek, szívesen wakeboardozom, szörfözöm, snowboardozom, gördeszkázom vagy motorozom. Rendszeresen járok funkcionális edzésekre, ezzel próbálom a kondimat karban tartani.

Tavaly nagyszerűen teljesített az Exatlon Hungary című műsorban. Származott bármilyen előnye a sportágából kifolyólag?

Igen, az egyensúlyérzék és a koncentráció sokat segített a pályákon. Talán még az is, hogy gyorsabban, jobban alkalmazkodtam az akadályokhoz.

Fiatal kora ellenére sok tapasztalata van már a sportágban. Kinek ajánlja a freestyle BMX-et?

Aki elég keménynek érzi magát, és tisztában vele, hogy sok eséssel jár, az próbálja meg. Ha valaki elkezdi, idővel kiderül, mennyire kitartó, mennyire bírja az eséseket. Számomra is sokat adott a sportág, sok minden egyéb mellett rengeteg örömöt, kitartást és akaratot.

Nyilván rengeteget dolgozott, hogy ilyen sikereket érjen el. Mennyit gyakorol egy héten?

Szerencsére ez szabad stílusú sport, szóval akkor megyek edzeni, ha van hozzá kedvem és időm. Ha nagyobb versenyre készülök, természetesen komolyabban kezelem a helyzetet, ilyenkor rengeteget gyakorolok. Általában heti négyszer-ötször tréningezek, mellette pedig járok funkcionális edzésekre.

Mikor volt legutóbb versenyen?

Tavaly Horvátországban legjobb magyarként hatodik helyezést értem el, előttem csak olyan versenyzők végeztek, akik a tokiói olimpiára készülnek, szóval sikerként könyveltem el. Sajnos nagyon kevés verseny van a naptáramban, nyáron van a szezonunk, idén azonban csak egy-két rendezvény lesz, amelyen indulok.

 

 

Ha már szóba került az olimpia, az idén bemutatkozik a freestyle BMX. Lesz magyar versenyző Tokióban? Esetleg önnek személyes célja az olimpiai részvétel?

Nagyon nagy siker a sportágunknak, hogy idén először ott lesz az olimpián. Sajnos Magyarország nem jutott ki, pedig véleményem szerint lett volna rá esély. A környező országokhoz képest kevesebb lehetőségünk volt a kijutásra, összességében kilenc ország jut kvótához Tokióban. Kétezerhuszonnégyben, Párizsban azonban reális cél, hogy ott legyünk, személy szerint nagyon szeretnék kijutni a következő olimpiára.

Ahhoz, hogy reális esélye legyen az olimpiai részvételre, nyilván minél több versenyen kellene részt vennie, amihez pedig nélkülözhetetlen a szövetség támogatása.

Így van, pontszerző versenyek vannak, akár világkupa-állomások, akár világbajnokság. Minél több pontot kell szerezni nekem is vagy más magyar versenyzőnek, így Magyarországnak gyűjthetjük a pontokat. Ehhez szükségünk van a szövetség támogatására, mert saját erőforrásból szinte lehetetlen eljutni Kínába, Japánba vagy a világ bármely részére. Minél több versenyen kellene részt venni, és minél több pontot kellene gyűjteni. Az utóbbi időben azonban azt tapasztaljuk, hogy egyre jobban mellénk áll a szövetség, mivel olimpiai sportág lettünk, talán több figyelmet kapunk. Rengeteg tehetséges versenyzőnk van, biztos vagyok benne, ha megfelelő körülményeink lesznek, szép sikereket érünk majd el Magyarországnak.

Fotók: zozokempf.com

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik