Cser Beatrix „mamiúszással” edz az évre

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2021.03.06. 15:16
Címkék
A civilben szemészként dolgozó, Svédországban élő amatőr triatlonos úgy érzi, ha húsz évvel korábban kezd el sportolni, most profiként versenyezhetne, de így is remekül teljesít.

A 2019-es esztendő legjobb magyar amatőr triatlonistája, az 1976-os születésű Cser Beatrix a 2020-as, majd 2022-re tolt új-zélandi világbajnokságon szeretett volna versenyezni, de a helyszín az Egyesült Államok lesz. A versenyző kvalifikált az idei féltávú Ironman-világbajnokságra, amelyet Utah államban, St. George városában rendeznek (ha megrendezik…) szeptemberben, méghozzá virtuális erőpróbák sikeres teljesítésével.

„Tavaly februárban végül nem indultam el a dubai versenyen, ahol szerezhettem volna kvalifikációt a 2020-as új-zélandi 70.3-as világbajnokságra, aztán márciusban leállt minden, s végül a vébét sem rendezték meg

– taglalta Cser Beatrix. – Nagyon szerettem volna Taupóba utazni, ám nekem nem tették fel a kérdést, hogy melyik évben szeretném kihasználni az indulási lehetőségemet, maradt St. George, ahol a gyönyörű pálya egy természetvédelmi parkban található, a kerékpározás és a futás egyaránt tartalmaz szintemelkedést. A fél táv nekem inkább csak edzés, mégis sikerült megnyernem a korosztályomban a kvalifikációs küzdelmeket, amelyek két sprinttávú és egy féltávú versenyből álltak – összetettben is elég jó helyezést értem el a női mezőnyben. Ez a megméretés gyakorlatilag duatlon volt, mert az úszást nehéz lett volna verifikálni. Az biztos, hogy nem szabad nagy elvárásokkal nekivágni a szezonnak, mert bármi lehet.”

A civilben szemészként dolgozó, Svédországban élő sportolónak több versenye is megmaradt a múlt évről, amit idénre csoportosított át, de például a május másodikára meghirdetett velencei viadalt már átrakták szeptemberre, ám mivel az az időpont nem jó neki, a következő három évben felhasználható vouchert kapott. Tavaly szeptemberben a tallinni Ironmanen indult el, ott korosztályában második lett, aztán hazajött, hogy részt vegyen a Balatonmanen, azóta nem is járt Magyarországon. Ahogy tréfásan fogalmazott, leginkább fodrászhoz jár kis hazánkba, mert a vékony szálú, szőke hajú emberekhez szokott svéd fodrászok többségének meggyűlik a baja az ő vastag szálú barna hajával… Persze nagyon szívesen találkozik édesanyjával és a barátaival is, korábban háromhavonta utazott haza. Idén két Ironman-verseny várna rá, de a bizonytalanság természetesen áthatja a triatlonsportot is.

Svédországban nem korlátozások vannak a pandémia idején, inkább ajánlások, ugyanakkor Cser Beatrix felkészülése sem zökkenőmentes.

„A járvány kirobbanása óta semmilyen versenyt nem rendeztek itt. Az állami fenntartású konditermek, uszodák decemberben csukták be a kapuikat, a magánszektor viszont nyitva tartja a létesítményeket korlátozásokkal, hogy ne menjen csődbe – ismertette az északi országban fennálló helyzetet honfitársunk. – Így a dél-svédországi tengerparton található Karlskronától 68 kilométerre járok úszni, a medence nagyon kicsi, 25 méteres, és csak három sáv áll rendelkezésre. Mivel 32-33 fok van az épületben, a víz harmincfokos, ezért a körülmények leginkább »mamiúszásra« alkalmasak, semmint rendes edzésre, ugyanakkor nyitvatartási időn kívül bérelem a sávomat, csak én vagyok a vízben, tehát nincs fertőzésveszély. Nálunk nincs olyan lehetőség, hogy az igazolt versenyzők folyamatosan edzhetnek, csupán az elit-profi kategória tagjainak megengedett.”
Kerékpározni jobbára nem a szabadban, hanem odahaza szokott (ahogy erősíteni is), mert időhatékony, és biztosan meg tudja csinálni a nehezebb, intenzívebb edzéseket, nem kell figyelnie a közlekedésre, az autókra.

A futást is meg tudja oldani futópadon, az atlétikapályára legutóbb nem engedték fel, így a futástesztjét a bicikliúton kellett abszolválnia. Szerencsére Cser Beatrix 2019-es sérülései már a ködös múlt homályába vesznek, az Achilles-ín-operációja után szépen rendbe jött, semmi nyoma nincs a beavatkozásnak, igaz, mivel a lábát már kétszer műtötték, sosem lesz ugyanolyan, mint korábban. Kerékpárbalesete is volt két esztendeje, az agyvérzése és az agyrázkódása egyaránt rendbe jött, csupán enyhe „agyi fáradtság” maradt vissza, emiatt nagyon sokat kell aludnia. Mivel már elmúlt negyvenéves, kisebb-nagyobb húzódások nehezítik az életét, no meg több időt kell szentelnie a rehabilitációnak és a pihenésnek. Megkérdeztük tőle, érzi-e a hátrányát, hogy későn, felnőtt fejjel kezdte el a sportolást?

„Az úszás szempontjából mindenképpen – felelte Cser Beatrix. – Gyerekkorban lehet úgy megtanulni, hogy gerincvelői szinten működjön. Az úszóknak nem kell gondolkodniuk a technikán, aki meg felnőttkorában tanulta meg, százféle technikával próbálkozik, amikor éppen elásta magát mélyre, és nehéz kitalálni, melyik a hatékony. Még mindig fejlődöm, de a sérülésveszély miatt fokozott óvatosságra van szükségem, és az egymást követő napok erős edzései azért okoznak némi fejtörést. Szoktam mondani, ha húsz évvel előbb vágok bele, akkor lehet, hogy ma profi szinten csinálnám, a tehetségem ugyanis megvan hozzá. A korábbi dél-afrikai 70.3-as versenyen is legyőztem két hivatásos lányt, akik nem is az én korosztályomban mérették meg magukat.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik