A Dunánál, avagy a változás öröme

Szalay HédiSzalay Hédi
Vágólapra másolva!
2021.03.25. 08:18
null
Címkék
Versenyek híján továbbra is a saját élmények felvillantására van lehetőség. Blogszörfösünk nem csupán a nagy távok legyőzőinek bejegyzéseire koncentrált, hanem például arra, hogy egy-egy új helyszín tartalmasabbá teheti az edzéseket.

Amikor az ember lánya heti négy futóedzést iktat be, bizony egy idő után beüt az unalom. Ugyanazok az utcák, fák, ugató kutyák, emelkedők, lejtők. Mivel jelenleg egyébként is elég ingerszegények a mindennapok, megjött a késztetés, hogy máshol is fussak. Ez egyébként a futók többségénél így van, de mert elég gyakran szenvedek időhiányban, nem szeretek még az utazásra is időt pazarolni. Szóval, az utóbbi néhány hétvégén kocsiba vágtam magam reggel, és elmentem kicsit távolabbra, hogy viszonylag síkon és a Duna mellett futhassak. Abszolút jó döntés volt, mert igazi örömfutások lettek! Harapni lehetett a friss, csípős levegőt, alig találkoztam valakivel, és valahogy nem akarózott akkor visszafordulni, amikor terveztem. Egyik alkalommal fokozó edzést csináltam, más alkalommal pedig kényelmes futás volt a menü. Próbálom a kilométer-mennyiséget is fokozatosan emelni, mert ezen a téren is meglehetősen visszaestem.

Az egyik ilyen örömfutásom során a tervezett nyolc kilométerből a végén tizenkettő lett, mert egyszerűen még menni akartam tovább és tovább – csodálatos volt a Duna látványa, maga az útvonal is, nem tudtam betelni vele.

Minden ilyen edzés végén nagyon elégedetten nyújtottam le a kocsi mellett, s indultam haza. Örülök, hogy beiktattam ezeket a távolabbi futásokat, ismét rájöttem, mennyire jó egy kicsit váltani – így alig várom, hogy újra mehessek, és feltöltődjek. A kicsit unalmasabb, otthoni futásaimon pedig elmélkedhetek a Duna látványán… Tudom, hogy minden csoda három napig tart, és hogy egy idő után újabb impulzust kell keresnem, de egyelőre létezik ez a csoda, és még jó darabig kitart!

BARATRUNNING.COM


Ha nincsenek versenyek, abból kell erőt és hitet meríteni, ahhoz kell kedvet kapni, ami van, s ha az edző (Baráth Gabi) virtuális fél Balaton Szupermaratont javasol, bizony annak kell nekirugaszkodni. A terv szerint az első napon 65 kilométert kell teljesítenie a szerzőnek (a Tisza-tó körül), a másodikon harmincat. A nyári Ultra Tisza-tóhoz nagyon értékes tapasztalatokat szerzett a mostani futással, és összességében remekül sikerült a két nap alatt teljesített 95 kilométer!

JANOSFUT.WORDPRESS.COM


János a szívemnek oly kedves Balboa-kört futotta le, erről készült beszámoló. Ez is instant teljesítés volt, hiszen mostanság az ilyen típusú futások világát éljük (még így is több emberrel találkozott a táv során, mint szerette volna). Természetesen menő balboás pólóban teljesítette a távot, amiért gyönyörű érmet kap majd a szervezőktől!

GYURKOO.COM


Nagy György a minden futót érintő izzadással foglalkozik bejegyzésében. Ezzel a természetes, ám néha kellemetlen jelenséggel kapcsolatban osztja meg velünk tapasztalatait, s hogy mire kell figyelni a verejtékezés miatt.

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?


Futótechnika – nem csak profiknak!


KREMLICZA LEVENTE

 


 

Legfrissebb hírek

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
12 perce

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
14 perce

Fekete Gergő nem tartja magát klasszisnak, a 2028-as olimpiáig szeretne beérni

Vízilabda
29 perce

Novak Djokovics francia másodosztályban szereplő futballklub részvényese lett

Francia labdarúgás
41 perce

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
1 órája

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
1 órája

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
1 órája

„Nagyon sok szép állomása volt ennek az útnak” – Molnár Tamás 50 éves     

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik