Csécsei: A vírus sem rontotta el az évem!

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2021.01.03. 14:15
Csécsei Zoltán előző esztendejét nem tudta elrontani a koronavírus, klasszis ultrásunk decemberben sem lazított, 2020 kilométert futott le az év utolsó hónapjában.

A koronavírus teremtette nehézségek ellenére mozgalmas esztendőn van túl. Mire a legbüszkébb az eredményei, teljesítményei közül?

Az októberi országos bajnokságon elért huszonnégy órás országos csúcsomra. A versenyt jó egy héttel a rajt előtt lemondták, azt hittük, nem rendezik meg, ezért kerestem másikat, és elintézték, hogy nevezhessek az Ultrabalaton Trailre az év utolsó viadalaként. Megvolt a rajtszámom is, erre a rajt előtti pénteken bejelentették, hogy mégis lesz ob, de már nem akartam lemondani a Trailt. Száztíz kilométeres versenyen vettem részt egy héttel az ob előtt, a mai napig nem tudom megmondani, milyen hatással volt ez a teljesítményemre – valószínűleg rontott rajta, de nem lehet biztosan kijelenteni. Mindenesetre egy másik pályán, Balatonfüred helyett Balatonalmádiban rendezték a bajnokságot. Elég kellemetlen volt a burkolat és néhány helyen a pálya vezetése is, ráadásul volt benne egy durva, rövid emelkedő egy íves hídon a szűk 1.8 kilométeres körön, amit körülbelül százötvenszer kellett megmásznom.

Melyik volt a legnehezebb erőpróbája?

Talán éppen ez volt, ez is fájt a legjobban. Emiatt nem tudtam a maximumot nyújtani. Az utolsó öt-hat órában a fájdalom volt a meghatározó, csak arra törekedtem, hogy néhány száz méterrel többet érjek el, mint Bódis Tomi 2019-es csúcsa. A végén biztonságit mentem, a minimálisan elegendő tempót diktáltam, ami éppen elég volt a rekorddöntéshez – nem akartam kockáztatni, mert szét voltak verve a lábaim. Megnéztük utána a pulzusgörbémet az edzőmmel, s megállapítottuk, volt benne még. Majd egy másik alkalommal, magasabb edzettségi szinten remélem, sikerül megmutatni!

Maradt-e bármiféle hiányérzet önben?

Elég sok. Tíz kihívást tudtam teljesíteni az elmúlt évben: hét versenyt, a futópados világcsúcsot, a Privát Ultrabalatont, és most decemberben 2020 kilométert futottam egy hónap alatt. Próbáltam mozgalmassá tenni az évet, amit a fránya vírus igyekezett elrontani, de az enyémet nem sikerült.

Januárra is tervez valamilyen futópados kihívást?

Nem, a decemberi 2020 kilométer napi hatvanöt kilométeres átlagot jelent. A pihenőnapokon negyven kilométert futottam, emiatt volt olyan nap, hogy nyolcvan fölé kellett mennem, az utolsó napon lenyomtam egyben egy százast. Az alapozás tehát kemény volt, januárban megpróbálom kipihenni – négy héten át hetente négyszázötven kilométer feletti távot futottam, ami elég brutális. Majdnem hat órát töltöttem csak futással naponta, ehhez jött még félórányi gyógytorna és SMR-hengerezés – plusz hatezer kalóriára volt szükségem, annyit sem lehet öt perc alatt megenni… Számoljunk kettő órát az étkezésre, és mivel volt olyan napom, amelyre öt edzés jutott, az öltözés, a vetkőzés, a ruhaválogatás, a mosás, a szárítás és a tisztálkodás szintén elvett másfél órát, vagyis körülbelül napi kilenc óra kellett ahhoz, hogy teljesíthessem a kihívást. Ehhez jött a karácsony, a családi programok; nem volt egyszerű, mert edzőként is dolgozom, edzésterveket kellett készítenem.

Január elsején egy métert sem futottam, aludtam összesen vagy tizennégy órát, a fennmaradó időbe belefért kétórás játszóterezés a kislányommal. Egyébként szinte végig feküdtem, annyira elfáradtam.

Szombaton mentem egy húszast, aztán negyven percet SMR-eztem, szóval lassan, de biztosan ez az év is beindul. Egyelőre elég lesz a kétszázötven-háromszáz kilométer per hét, elkezdünk némi gyors munkát is belecsempészni a felkészülésbe. Szeretnék márciusra jó állapotban lenni – na, nem mintha most ne lennék abban, sérülés nélkül tudtam le a múlt hónapot és szerencsére az egész évet. Végig tudtam edzeni és versenyezni, nagyon jól jött ki. Öt olyan erőpróbán is részt vettem, amely kétszáz kilométer feletti terhelést jelentett, majdnem tizenkétezer kilométert futottam 2020-ban, abból 1900-at versenyen.

Ha nagyon hosszú ideig kell teljesen egyedül futnia, az javít az időeredményen, vagy inkább ront? Mik a tapasztalatai?

Általában egyedül futok. Tárnokon lakom, és nem nagyon vannak a környéken olyanok, akikkel közösen tudnék edzeni. Az edzők másoknak is megírják az edzéstervet, de ezek nyilván nem egyeznek. A tizenkétezer kilométerből 11 500-at egyedül tudtam le.

Mi lesz az új év legfontosabb célja?

Hogy nagyon jól menjek a huszonnégy órás világbajnokságon, amelyet május huszonkettedikén rendeznek Temesváron.

A jó menet inkább helyezésben vagy távolságban nyilvánulna meg?

Inkább helyezésben. A kilométeradag kapcsán nem tudjuk, mennyire lesz meleg, ha szerencsénk van és kicsit hűvösebb az idő, szeretnék erősen menni. Az ob-n teljesen ideális tizennégy fok volt, ez tökéletes, ennél jobb nem lehet. Ha Temesváron kapunk harminc fokot, nem fogok országos csúcsot dönteni, ebben az esetben a helyezés az elsődleges, hogy minél feljebb jussak az eredménylistán.

Csapatban 2019-ben ezüstérmet szereztek a világbajnokságon, ismét meglehet a dobogó?

Abszolút látok rá esélyt. Bódis Tomi szintén nagyon erős, biztos vagyok benne, hogy erősebb, mint tavaly volt. Halama Levi is nagyon jó formában van, a Vérkörön pályacsúcsot futott néhány hete. Mihalik Norbi Angliában edz, s mivel a Garmin Connect programjával feltöltögetjük az eredményeinket, látom, hogy ő is keményen készül.

Még nem tudom, kik lesznek a csapattársaim, de masszív kerettel fogunk kiutazni. Az amerikaiak, akiktől tavalyelőtt kikaptunk, szintén igen erős csapattal érkeznek, szóval nagyon össze kell szednünk magunkat!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik