csupasport bannerhátsófüves banner

Kerekesszékkel is bátran lehet túrázni

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2020.08.16. 15:12
null
Mozgáskorlátozottan sem feltétlenül kell elfojtani a túrázás iránt vágyat. A megfelelő útvonalon, felkészültséggel és kísérővel ugyanolyan élmény várhatja a kirándulókat, mint bárki mást.

„Az egyike azoknak a dolgoknak, amelyekre azt hittem, kerekesszékben sosem leszek képes, a túrázás – hangzik el abban a Youtube-ra a napokban felkerült videóban, amelyen a Wheels2Walking csatorna működtetője ismerteti meg nézőit a szabadidős sporttal. – De egy kis kreativitással, valamint a barátnőm segítségével minden megoldható. Olyan terepen mentünk végig, amelyet sosem gondoltam volna, hogy hagyományos kerekesszékkel be lehet járni.”

Ahogy a videóban többször is elhangzik, a kerekesszékes túrázás legfontosabb pontja, hogy

egyedül ne vágjunk neki a természetnek, mindig legyen velünk legalább egy kísérő.

Erre amellett, hogy társaságban sokkal jobb túrázni, leginkább biztonsági okokból van szükség. A terep adottságai könnyen változhatnak, és a nehezebb részeken jól jön a segítő kéz, akár egy emelkedőn kell feljutni, akár lejtőn, esetleg egyenes terepen a gyökerek, kövek között lavírozni.

Lényeges az is, hogy könnyű útvonalat válasszunk.

Kerüljük az erősen sziklás terepet, a nagy szintemelkedést, a szűk ösvényeket.

Ne ijedjünk meg, ha elesünk. A videóban is több olyan szituáció látható, amikor a kerekesszékben ülő Richard nagy nehézségek árán marad csak a székben, de kísérője segítségével minden helyzetet megoldanak.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Enerigazselé – fogyasszon-e, és ha igen, mennyit a túrázó?

Csupasport
2025.09.09. 18:58

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Csupasport
2025.09.01. 13:16

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Csupasport
2025.08.19. 14:03

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

Csupasport
2025.08.12. 19:53

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Csupasport
2025.08.02. 16:24

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Öt varázslatos európai túraútvonal

Csupasport
2025.07.22. 21:09
Ezek is érdekelhetik