csupasport bannerhátsófüves banner

Lubics Szilvia a sztárváltó első tagja

Vágólapra másolva!
2020.05.13. 20:42
null
A Csupasport szombati sztárváltójában Lubics Szilvia is elindul, sőt a háromszoros Spartathlon-győztes kezdi a futást, amely előtt nagyszerű erőben érzi magát, mert rendszeresen edz.

Lubics Szilvia is tagja a Csupasport május 16-ra tervezett sztárváltójának, de nemrégiben már kipróbálta magát a virtuális váltóversenyek világában.

„Pont most volt egy hasonló versenyem – kezdte a háromszoros Spartathlon-győztes. – Zalaegerszeg és Keszthely között rendeznek minden évben egy terepversenyt a Másodszor is célba érünk névvel, amelyen a Koraszülöttmentő Alapítvány munkájára hívjuk fel a figyelmet, voltam már védnöke és fővédnöke, és idén is szerepelt a tervek között. Aztán a vírushelyzet keresztülhúzta a számításokat, de a szervezők kitalálták a virtuális váltót. Azok vettek részt, akik rendszeresen indulnak a versenyen, illetve az alapítvány részéről néhányan, én és Bódis Tamás is, aki idén fővédnök lett volna. A virtuális váltó távol áll a valóságtól, de a cél az volt, hogy felhívjuk a figyelmet az alapítványra, hogy segítsünk támogatókat szerezni.”

Idén kísérőként vett volna részt az Ultrabalatonon, az egyéniben rajthoz álló férjét kísérte volna, ő pedig júniusban a Góbi-sivatagban futott volna, de az a verseny is elmarad. Naptárában a tavasz elejére tervezett 100 kilométeres országos bajnokság is szerepelt, de a járványügyi szigorítások miatt szintén kimaradt a program.

A Csupasport sztárváltójának egyébként Lubics Szilvia az első tagja, de elmondta, délelőttönként szeret futni, ha pedig két edzése van egy nap, a hangsúlyosabb, feladatosabb részt a nap első felében, lehetőleg minél korábban teljesíti.

 

Lubics Szilvia idén a férjét kísérte volna az Ultrabalatonon.

 

„Most még minden bizonytalan, senki sem mondhatja, hogy ezt vagy azt a verseny megtartják. A Spartathlonban reménykedünk, mert muszáj, hogy legyen valami az ember fejében, amire készül. Abszolút nem álltam le, az intenzitás és a mennyiség sem változott, sőt csak több lett, ezért egyre jobb állapotban érzem magam. Normális helyzetben a versenyek előtt csökken az edzés mennyisége, utána pedig kell néhány hét, mire a verseny előtti állapotomhoz hasonlóan újra terhelhető leszek. Egy verseny nagyjából öt hetet érint az edzésekkel, most rendszeresen készülök, a folyamatot nem töri meg semmi. Ez a pozitív része az időszaknak, ebbe próbálok kapaszkodni, másrészről viszont a versenyek, amelyek lelkileg megerősítést adnak az embernek, amelyek megkönnyítik a további felkészülést. Ettől függetlenül nem érzem, hogy ne lenne meg a motivációm.”

Hozzátette, felvetődött, hogy Magyarországon rendeznek egy-két versenyt, képbe került a korábban nem tervezett Ultra Tisza-tó, szóval ha javulnak a körülmények, elképzelhető, ott próbára teszi magát, s remélhetőleg majd a Spartathlonon is.

A sztárváltó tagja lesz még Bogárdi Szilvia,Blaskó Mihály,Csere Gáspár, Csécsei Zoltán, illetve Ferenczi István és Dombi Tibor is.

 


Aki teheti, fusson a sztárváltóval, fusson ismerőseivel!


Természetesen minden futót arra biztatunk, ha teheti, szóljon ismerőseinek, szervezzen csapatot, és a május 15-i hétvégén társaival – telefonos váltással, de természetesen igazi futással – teljesítse a 221 kilométert, majd számoljon is be róla a [email protected] oldalon. Részletek ebben a cikkben.


 

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52
Ezek is érdekelhetik