Könnyű futás a remeték nyomában

Kremlicza LeventeKremlicza Levente
Vágólapra másolva!
2020.01.07. 16:09
Azok, akik gyakorlott terepfutók, s azok, akik csak tervezik, hogy kimerészkednek erdőre, mezőre, már ismerhetik Kremlicza Levente rovatát: szerzőnk népszerű futóútvonalakat ajánl a természet szerelmeseinek.

A második kerület szélén található Remete-szurdok és környéke kevésbé ismert helyszín, pedig különleges terep a Budai-hegységben. Terepfutáshoz ideális, maga a szurdok nem túl nagy, viszonylag könnyen megfutható, ráadásul több látnivalót is tartogat.

Érdemes a Szépjuhásznétól elindulni, s a Hárs-hegyen keresztül futni a Fekete-fej mellett, de sok más kiindulási pontról is megközelíthető. Legegyszerűbben Hűvösvölgyből juthatunk el a szurdokig, s ha az aszfaltos szakaszt le akarjuk rövidíteni, akkor az 57-es busszal közvetlenül a rajthoz is mehetünk a Szirom utcai megállótól pár száz méter mindössze.

Az erődbe érve az ösvény a patakot követi, majd tábla jelzi, hogy a patak túloldalán ott a Remete-barlang. Az egykori forrásbarlang már az őskorban is lakott volt, de nevét egy szerzetesről kapta. Érdemes bepillantani a teremnyi üregbe, amihez kissé csúszós, meredek ösvény vezet.

A Futóútvonalak sorozat eddigi cikkei:

Spartacus-ösvény

Balboa-kör

Panoráma-kör

Nagy-Kevély

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik