csupasport bannerhátsófüves banner

Helyzetjelentés és képek a Spartathlonról!

Vágólapra másolva!
2019.09.27. 14:05
null
Elrajtolt a verseny, a mezőnyben huszonnyolc magyar futóval, közülük nyolcvan kilométer megtétele után Bódis Tamás a harmadik helyen állt, de Maráz Zsuzsa is tagja a női élmezőnynek.

Magyar idő szerint péntek reggel 6 órakor elrajtolt a 2019-es Spartathlon, a mezőnyben 28 magyar versenyzővel. A meleg ellenére jól halad a csapat, Bódis Tamás délben elérte a 80. kilométernél lévő 22-es ellenőrzőpontot a Korinthoszi-csatornánál. Részideje 6:45 óra, és ezzel a harmadik helyen áll a mezőnyben.

 

A Csupasport cikkírója, Vágó Boglárka is tagja a mezőnynek.

 

A hőség Nagy Zsolt szervezetét sem kímélte.

 

Maráz Zsuzsanna töretlenül a női élmezőnyben fut, jól haladva a CP 22 felé. Vágó Boglárka a Csupasport cikkírója jókedvűen falja a kilométereket, és a többiek is stabilan mennek. Az élő eredménylista hibái miatt nehéz pontos adatokhoz jutni, de eddigi információnk szerint mindenki egészséges, sokan már teljesítették a táv negyedét.

 

Rövid narancsos frissítés a CP 11-nél.

 

 

A 30 Celsius-fokos hőség miatt a szokottnál több víz és sótabletta fogy, de gond nélkül haladnak futóink a Korinthoszi-csatorna felé. A verseny igazán még csak most kezdődik, a mezőny estére eléri a csaknem 1200 méter magas Parthenio-hegyet, amely nagy kihívást jelent a futóknak, mert addig már 160 kilométert teljesítenek.

A magyar versenyzőket élőben követhetjük ezen a linken: https://movingobject.co/spn/

Fotók: Spartathlon Magyar Csapat

Legfrissebb hírek

Közel a kihüléshez, kísérő nélkül teljesítette a Spartathlont

Csupasport
2025.10.01. 16:22

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.29. 19:35

Mórocza Andrea a Spartathlonon is győzött az Ultrabalaton után

Csupasport
2025.09.28. 09:28

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Felépült a rabdomiolízisből, remek erőállapotban várja a Spartathlont 

Csupasport
2025.09.25. 08:25

Nagy kirándulás lesz számára az első Spartathlon

Csupasport
2025.09.24. 11:22

Bogár János szerint fontos, hogy okosan fussanak a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.23. 08:19

Csingár István tanácsa: Imádkozzanak a jó időjárásért!

Csupasport
2025.09.22. 10:30
Ezek is érdekelhetik