500 kilométer: kiváló szeptemberi csapat!

Vágólapra másolva!
2019.09.24. 19:04
null
A hétvégi Spar Budapest Maraton Fesztivál miatt ezúttal korábban sorsolunk – íme azok a jeles futók, akik szeptemberben végeztek az 500 kilométeres kihívásunkkal. Hajrá októberben is!

Bán Andrea már több mint két évtizede fut, de most még nagyobb szerepet kaphat a futás az életében – ő volt szeptember első teljesítője, majd megérkezett Fábián Katalin levele is, aki örökre hálás lehet a dokijának. Radványi András már számtalan maratonival bizonyította, érdemes volt felállni a fotelból, Szász Péter pedig sprinterként megfogadott valamit, és örül, hogy nem tartotta be. Van már „amerikai” csatlakozónk is, Dovák Krisztián voltaképpen helyben készülhet a New York-i maratonira. Az pedig szuper érzés nekünk is, hogy Teszler Gabriella éppen az 500 kilométeres kihívás miatt kapott futásaihoz új lendületet. Hozás Zoltán a futball helyett immár a futásra szavaz, a Lubics Szilviával közös kép is örök emlék lehet neki.

(Akik szeptember utolsó napjaiban csatlakoznak, már októberi teljesítőnek számítanak, és a november 4-i sorsoláson vesznek részt.)

 

 

 

 

 

Szász Péter (Székesfehérvár)


A téli hosszú futások és a tavaszi hosszú versenyek után a nyárra csak rövid távok maradtak, és én nagyon megszenvedtem a meleget, így nehezen jött össze az 500 mostanáig – de összejött. Mi az, amiért ennyit (vagy többet) futok? Sokkal jobban érzem magam a bőrömben. Nincs túlsúly, nincsenek betegségek, nem fáradok el semmilyen fizikai tevékenységtől. De azt a mai napig nem tudom, mi vett rá, mert annyira utáltam hosszút futni, hogy még sprinter koromban megfogadtam: 100 méternél többet soha...

 

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21

Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Csupasport
2025.06.13. 17:57

Kifejezetten idegesítette a kísérője, de ez is kellett hozzá, hogy elérje nagy célját

Csupasport
2025.06.10. 16:49
Ezek is érdekelhetik