Evezzünk spirituális vizekre, gyerekek!
Volt már itt olyan, aki megvilágosodott vagy kapcsolatot teremtett a szellemvilággal egy-egy hosszú futás alkalmával bódítószer segítsége nélkül?
Nem hiszem, hogy túl sokan, továbbá felesleges lenne elrontani az élményt futással. Mint tapasztalt pánikolós, nekem csak ilyen alkalmakkor volt hasonló, és nem éppen pozitív élményem, de meg sem világosodtam, csak annyi történt, hogy veszettül szédülök (és egyéb kellemetlen érzések), majd visszarángat a valóságba az, hogy még a hasmenés is elkap. Mondjuk, az anélkül is, de most ez mellékes.
Vannak kifejezetten ezek a zarándokutak, mint az El Camino, amit az utóbbi időben elég menő lett végiggyalogolni. Olyannyira, hogy már szinte libasorban lehet haladni. Pont itt, a csupasporton volt arról egy cikk, hogy az ember ne nagyon számítson spirituális élményre, mert a főút melletti menetelés lehet, nem a legmegfelelőbb közeg erre. Persze, nem lehetetlen, de ha félpercenként eldzsal az ember mellett egy kamion, részeg turistákkal teli busz, birkacsorda, viszonylag nehéz, bár előfordulhat, hogy valaki pont ettől kerül alfába. Mindenesetre egyszer megcsinálnám, csak idő, pénz és logisztika kérdése, pusztán ennyi a problémám, de... Nem kell elmenni a több ezer kilométert, hogy az ember egy kis lelki feltöltődéshez jusson a semmi közepén.
A legkézenfekvőbb terep erre a kocsma. Azon kívül pedig már annyi itt a kör, hogy válogathat az ember bőven: Szénás-kör, Rókás-kör, Vérkör, ilyen kör, olyan kör, Kék túra. Bár pont ezek azok a kivételek, ahova nem mernék egyedül menni, mivel egy szimpla tuja láttán is zavarba jövök, és képes vagyok eltévedni, így jól jönne egy társ, aki képes jobban tájékozódni, vagy ha nem is, de legalább ketten tévedünk el.
Viszont a kettős eltévedés máris gátat vet annak, hogy eljussak a nirvánába, mondjuk, egyedül is, mert a folyamatos feszültség, hogy eltájolódom, jön a medve, a nyakamba ugrik egy madárpók, mind itt tartanak a szamszárába.
A magam részéről inkább bedobok pár levél Cataflamot, a gyógyszeriparban még mindig jobban bízom, mint a testi gyötrelmek okozta gyönyörűségben.
Egyiket sem mondanám üdítőnek.
Gondolkodtam azon – mint másnál, amikor kiül a polifoamra lótuszülésben -, hogy a futás lehet-e egyfajta meditáció.
Valószínű igen, de nem nekem, mert gondolkodom minden hülyeségen, holott pont az elme kitisztulása lenne a lényege az egésznek.
De nem kell feltétlen spirituális élményekre vágyakozni egyből, elég maga a nyugi, amikor nem stresszel sem a pulzus, sem a tempó, sem az idő meg a többi nyomasztó kötöttség. Erre igencsak vágyom már nagyon régóta, és ilyenkor úgy érzem, keresztül-kasul tudnám hágni az Alpokot. Persze lehet, hogy a tetememet öt év múlva megtalálja egy bernáthegyi – de mit számít, csak abban a nyakában fityegő kis hordóban legyen brandy.