Biztosan sprintelni kell elsőre is?

Név: Lipiczky Ágnes
Kor: 42 év
Cél: Félmaratoni
Mottó: „Kis lépés az emberiségnek, de hatalmas ugrás egy embernek”, avagy botladozásaim a kilométerek világában
Amilyen a kutya, olyan a gazdája – tartja a mondás, és ezt az állítást, bizony, tudományos kutatásokkal is alátámasztották már az etológusok. Az én jellemrajzomat (kutya híján) leginkább az első futólépéseim mutatják, de mint korábban is írtam, ebben a vállalkozásban minden tekintetben a „fejlődőképesség” a cél – fizikai és mentális megerősödés, élet közepi rendrakás, jellemformálás – lecsupaszítva: kézbe vettem kicsit azt az ostort, hogy csapkodjam vele a saját hátamat.
S ti „übercukik” (vagy netán szadisták?) vagytok, mert mint a visszajelzéseitekből kiderült: sokan, nagyon sokan támogattok ebben a vállalkozásban.
De kezdjük azokkal a bizonyos első futólépésekkel… Egy reggel hat órai nyargalászással a Bikás park rekortánján, ahol magamat is meglepve sikerült 6 percen belüli kilométerekkel előrukkolni 5 kilométeren. Csatakra izzadva, lógó nyelvvel, megmámorosodva kocogtam hazafelé még vagy két kilométert – már-már a Nike motivációs reklámfilmjében éreztem magam –, amikor egyik exem, egyben kedvenc „intrikusom” megcsörgetett: most láttalak a Tétényin, jó szarul néztél ki…
Itt van a kutya elásva! Két mentorom, Andris és Dóri is fejcsóválva magyarázták: nem az a cél, hogy már elsőre „odacsesszem magam”, hogy már az elején kicsavarjam magam, mint egy citromot, hanem tessék szépen felépíteni azt a 21 kilométert, hogy amikor elérkezik a nagy pillanat, megtervezetten, magabiztosan tudjam megtenni minden méterét.
A múlt hétvégi Panoráma kör teljesítése már a visszafogottság, de semmiképpen sem az alaposság és megtervezettség jegyében telt. Két cipőt vittem magammal, nyilván a fapados, rosszabbikat vettem fel (most mi van már, Király Gábor is szürke trenyában védett!), a vizem természetesen a kocsiban maradt, és a végén talpig extrába öltözött mentoraim szimplán kiröhögtek a titokzoknim láttán.
Az első másfél hét tehát „vidámszínpad” volt a javából, de a hülyeséget szerencsére megúsztam sérülés, horzsolás, dörzsölődés és vízhólyag nélkül.
Képzeletben tehát felraktam a T betűt (tanulófutó) a hátamra, s lelkesen nyomom a programom, ami talán most még kicsit egysíkú: jóleső, jó érzéseket adó 50 percek, 1 órák, amelyekben a gyorsaság egyelőre nem tényező (hiszen még nem is tudna az lenni...). Inkább afféle türelmes, szemlélődő, „ZENélmény”, azért rendesen megizzadva, de elégedetten, széles mosollyal.
Úton vagyok!

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n








