Afrika nagyágyúja, a Comrades

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2018.05.08. 11:42
null
A világ legrégebbi hosszú távú futóversenye a dél-afrikai Comrades, amelyre idén június 10-én kerül sor. Ideje megosztanunk néhány érdekességet a viadalról.

 

Alig egy hónap van már csak hátra az afrikai kontinens (talán) legismertebb maratoni versenyéig, a dél-afrikai Comrades Marathonig. Összegyűjtöttünk öt érdekességet a viadalról, ami azoknak is izgalmas lehet, akik csak olvasni szeretnek a közel 100 kilométeres megméretésről.

1. A Comrades Marathont Durban és Peitermazinburg között rendezik meg, mégpedig oly módon, hogy évente cserélődik a rajt és a cél helyszíne. A páros években – tehát idén is – Durbanből startol a mezőny, ilyenkor kevesebb az emelkedés az útvonalban, jövőre meg majd Durban lesz a cél. A lefelé tartó viadal rekordját 2016-ban állította fel a dél-afrikai David Gatabe, aki 5:18:19 óra alatt teljesítette a távot.

2. Nemcsak a lejtmenet csúcsa, hanem a részvételi rekord is hazai versenyzőhöz köthető: Bruce Fordyce kilencszer tudott győzni a viadalon, míg honfitársa, Alan Robb azzal büszkélkedhet, hogy 12 alkalommal végzett az első tízben, ami azért is különleges, mert az első tíz helyezett kap aranymedált a verseny után.

3. A Comrades Marathon ötlete az első világháborús veterántól, Vic Claphmantől származik, aki ezzel kívánt emléket állítani a háború borzalmainak, ezért is választotta a versenynek a Bajtárs maratoni elnevezést.

4. Már a viadal teljesítése is hatalmas tett, a győzelem meg főleg, utóbbi ráadásul elég jól fizet is: a férfi és a női győztes is 440 000 randdal gazdagodik, ami több mint 9 millió forint. A különböző kategóriák nyertesei 125 és 420 ezer forint közötti összeget kapnak, míg a leggyorsabb csapat 670 ezer forinttal lesz gazdagabb. Ezen felül díjazzák a legjobb dél-afrikai versenyzőt (4.2 millió forint), illetve a legjobb KwaZulu tartományból származót is (940 ezer forint).

5. Noha helyszínéből adódóan a Comrades Marathon nem a magyar futók legnépszerűbb viadala, tudunk azért hazai sikerről is beszámolni. A 2015-ös megméretésen Staicu Simona 7:01:14 órás idővel teljesítette a 87.7 kilométeres felfelé versenyt, amivel az abszolút verseny kilencedik helyén végzett!

Legfrissebb hírek

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Gyász: 114 évesen elhunyt a világ legidősebb maratoni futója, a „Turbános Tornádó”

Egyéb egyéni
2025.07.17. 14:17

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21
Ezek is érdekelhetik