A hét végén zárul a hazai Spartan-idény

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.03. 16:29
Kazincbarcikán zárul a 2019-es magyarországi Spartan-szezon, amelynek idei utolsó versenyhétvégéjén több mint 7500-an állnak rajthoz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

A szervezők tájékoztatása szerint a Csónakázó-tó környékén kialakított pályán a klasszikus távok közül először a leghosszabbat, a Beastet rendezik meg, ez legalább 19 kilométert jelent minimum harminc akadállyal. Miután az elmúlt napokban többször is esett az eső, a versenyzőknek várhatóan nem lesz könnyű dolguk a felázott terepen.

A szombati napon még Kids-futamokra kerül sor, illetve szellemi és testi fogyatékkal élő gyermekek számára rendeznek egy úgynevezett Special Kids-eseményt.

Vasárnap a Sprintet bonyolítják le (minimum öt kilométer, legalább húsz akadállyal), majd ismét a Kids-versenyek következnek, ezután pedig jótékonysági futamokkal zárul a program, utóbbi bevételéből a kazincbarcikai Kincsem Napközit támogatják.

A vasárnapi versenynapon várhatóan bejelentik a 2020-as idény első házigazdáját is.

Az idei első Spartan-versenyt Nagykanizsán rendezték meg, rekordot jelentő 10 ezer résztvevővel, majd június utolsó hétvégéjén Magyarországon először lehetett Trifectázni Eplényben, azaz egy hétvégén belül teljesíteni a Sprint, a Super és a Beast távot is.

(Fotó: Varga Dzsenifer)

Legfrissebb hírek

Erős Gábor vezetőedző távozik a feljutó Kazincbarcikától – hivatalos

Labdarúgó NB I
41 perce

Erős Gábor: Ha magát a Kazincbarcikát nézem, akkor nem feltétlenül erre a klubra van szükség az NB I-ben

Labdarúgó NB I
15 órája

Bódi Ádám: Csalódott lettem volna, ha nem jutunk fel

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 08:50

Mezőkövesden játszhat a Kazincbarcika az őszi szezonban

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 08:49

Nagy győzelmi sorozat és stabilitás kellett a Kisvárda feljutásához

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 09:58

NB I: kelet-magyarországi rekord és 25 éves nézőcsúcs

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 16:55

Erős: Elképesztően boldogok vagyunk, a többi a jövő zenéje. Otigba: A Vasas célja nem változik

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 20:35

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40
Ezek is érdekelhetik