Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.06.13. 22:21
null
Schuszter Ronald Kazincbarcikán folytatja pályafutását (Fotó: kbsc.hu)
A labdarúgó NB I-be feljutott Kolorcity Kazincbarcika SC bejelentette, hogy szerződtette Schuszter Ronaldot.

Schuszter Ronald a Kazincbarcika első nyári érkezője – közölte a klub pénteken. A 22 éves középpályás 95 NB II-es és 35 NB III-as mérkőzésen lépett már pályára a Haladás, a III. Kerületi TVE és a Kozármisleny színeiben. Utóbbi együttes játékosaként az előző idényben 27 bajnokin egy gólt szerzett és hét gólpasszt adott.

„Nagyon fontos klubunk számára, hogy olyan fiatalembereket igazoljunk, akik élni szeretnének az NB I adta lehetőséggel, a későbbiekben pedig a Barcika és a magyar labdarúgás értékei lehetnek – nyilatkozta Simon Miklós, a KBSC klubigazgatója. – Roni egy képzett, fiatal kora ellenére rutinosnak mondható játékos, aki a segítségünkkel még jobbá válhat.”

„Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy itt lehetek – tette hozzá Schuszter Ronald.Korábban is volt már szó róla, hogy esetleg Kazincbarcikára igazolhatok, végül most sikerült. Úgy érzem, tárt karokkal vártak itt, szeretném bebizonyítani mielőbb, hogy hasznos tagja tudok lenni a csapatnak. Azon fogok dolgozni, hogy minél jobb szezont fussunk, és mielőbb kiharcoljuk a bennmaradást. A Kozármislenynek mindent köszönök, nélkülük nem tarthatnék itt.”

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 15:26

Kazincbarcika: az NB I helyett a Vasasba tart a csatár – megegyeztek

Pethő Bencének lejár a szerződése Kazincbarcikán és edzőjét, Erős Gábort követve Angyalföldön folytathatja a pályafutását.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC-NÉL
Érkezők: Schuszter Ronald (Kozármisleny)
Kölcsönbe érkezők:  –
Kölcsönből visszatérhetnek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:  – 
Kiszemeltek: –
Távozók: Pethő Bence (szabadon igazolható, Vasas?)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Baranyai Nimród (Újpest FC), Csatári Gergő (Diósgyőri VTK), Debreceni Ákos (Paksi FC). Kooperációs kölcsön után (Diósgyőri VTK): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:  

 

Legfrissebb hírek

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
4 órája

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
13 órája

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
14 órája

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
15 órája

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
19 órája
Ezek is érdekelhetik