Kínok kínja Dobogókőre

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2019.05.03. 16:34
null
Címkék
A kedvezőtlen időjárás miatt kevesebb lehet az induló, de így is több mint kétszázan állhatnak rajthoz május 5-én a 17. Kínok kínja versenyen, amelynél Esztergomból Dobogókő a cél – háromszor.

A Kínok kínja kerékpáros kihívást 1999-ben rendezték meg először, majd pár év szünet után újjáéledt a megméretés, idén pedig immár 17. alkalommal kerül sorra, s Esztergomból Dobogókőre tekernek fel a versenyzők.

„Volt olyan év, amikor a Vértesben haladt az útvonal, de azt a jelzést kaptuk a versenyzőktől, hogy keresik a kihívást, márpedig Dobogókőre feltekerni tényleg azt jelenti – kezdte Szűcs György versenyigazgató. – Az időjárás befolyásolhatja a részvételi létszámot, a korábbi években háromszázötven körül volt az indulók száma, most a rossz időre készülve kétszázötven résztvevőre számítunk. A verseny népszerűségét az is adja, hogy sík, domb és hegy is szerepel az útvonalban.”

A vasárnapi eseményre a helyszínen is lehet nevezni. A korábbi évekhez képest az útvonal Esztergomon belül változott kicsit, de a városban és azon kívül is a rendőrség és a polgárőrség biztosítja az útvonalat, egyrészt a csomópontokat felügyelik, másrészt motorosok is kísérik a bringásokat.

 

A versenyzőknek összesen 1500 méter szintemelkedést kell legyőzniük.
MTI/Czeglédi Zsolt

 

Két távon lehet rajthoz állni, a rövidebb 27 kilométer, Dobogókő felé félúton fordítóval, míg a hosszabb 3x41, azaz 123 kilométer, Pilismaróton, Dobogókőn keresztül, s a Kék-Bükkfa-nyeregnél lesz minden körben frissítés, a 123 kilométer alatt 1500 métert kell felfelé tekerni. Rajt mindkét táv esetében az esztergomi Bazilikánál.

Az előnevezés 3500 és 6000 forintba került, míg a helyszínen 5500, illetve 8500 forint ellenében lehet rajthoz állni, s mivel a viadal része az olimpiai ötpróbasorozatnak, a regisztrációval rendelkezők 500 forint kedvezményt kapnak. A nevezési díj tartalmazza az időmérést, a rajtcsomagot, a frissítést és a pólót. Fejvédő viselete kötelező, triatlonos, illetve triatlonkormányos kerékpárral nem lehet indulni.

A reggel 8 órakor induló eseményen különprogramok, trambulin és táncbemutató, illetve oldtimer show várja az érdeklődőket. A rövid táv 9.30-kor, a hosszú pedig 10 órakor rajtol.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: az időjárás közbeszólt, félbeszakadt a Palmeiras–Al Ahly mérkőzés

Klub-vb
26 perce

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Liverpooltól – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
49 perce

Nyílt vízi úszás: magyar arany, ezüst és bronz(ok) is a nyitónapon

Utánpótlássport
49 perce

Női kosár Eb: a törökök Svájc legyőzésével javítottak a franciák elleni vereség után

Kosárlabda
1 órája

Boczkó Gábor a csapatversenyek miatt kicsit csalódott

Egyéb egyéni
1 órája

Fiatal keret, stabil mag – így változik meg a dunaújvárosi női kézilabdacsapat kerete

Kézilabda
1 órája

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
2 órája

Tenisz: Stollárék elődöntősök Nottinghamben

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik