Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.06.19. 18:41
null
Carlos Cuesta a Parma új vezetőedzője (Fotó: parmacalcio1913.com)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Parma bejelentette, hogy Carlos Cuesta veszi a csapat irányítását.

A Parma csütörtökön a hivatalos oldalán számolt be róla – a korábbi sajtóhíreknek megfelelően –, hogy kétéves szerződést kötött Carlos Cuestával, de a kontraktus még egy egyéves opciót is tartalmaz.

A 29 éves spanyol szakembernek ez lesz az első vezetőedzői megbízatása, korábban az Atlético Madrid és a Juventus U17-es csapatánál dolgozott, az elmúlt öt évben pedig az Arsenal pályaedzője volt Mikel Arteta mellett.

A Balogh Botondot is foglalkoztató parmai csapat az előző idényben a 16. helyen végzett a bajnokságban. Februárig Fabio Pecchia irányította az együttest, elbocsátása után Cristian Chivu ült le a kispadra, aki az évad végeztével távozott, mivel szerződtette az Internazionale.

 

Legfrissebb hírek

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
1 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

A magyar válogatott védő megérkezett a török klubhoz

Légiósok
2025.09.08. 09:30

Balogh Botond szombaton Törökországba repül – NS-infó

Légiósok
2025.09.06. 10:01

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35
Ezek is érdekelhetik