Férfi kézi: a svéd élvonalban folytatja Nagy Martin

Vágólapra másolva!
2025.06.19. 17:43
null
Nagy Martin (Fotó: Dömötör Csaba)
Nagy Martin, az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdakapusa a svéd élvonalban legutóbb elődöntős OV Helsingborg HK csapatához igazolt, egy évre kötelezte el magát.

A 26 éves Nagy Martin, aki az elmúlt két évet Szegeden töltötte, közben védett a dán Fredericia HK-ban, előtte pedig az izlandi Valur Reykjavíkban és a német VfL Gummersbachban, most a svéd bajnokságban legutóbb elődöntőt vívó OV Helsingborghoz igazolt.

A kapus az MTI-nek úgy nyilatkozott: vegyes érzésekkel búcsúzott Szegedtől, mert az első szezont nagyon jónak értékeli, a második viszont kevésbé volt jó, mert nem kapott annyi lehetőséget.

A folytatást illetően voltak lehetőségei Magyarországon is, de szeretett volna inkább külföldre igazolni. Szegedi vezetőedzője, a svéd Michael Apelgren is segített neki, és a másodedző Jonas Källman, valamint kapustársa, Tobias Thulin is jókat mondott a helsingborgi klubról, amellyel május elején egyezett meg – a szerződése egy évre szól.

Nagy a közelmúltban sokat tanult az államvizsgájára, ami sikeres volt, így immár okleveles programtervező informatikusnak mondhatja magát. Közben a svéd nyelvtudását is igyekszik fejleszteni két okostelefonos alkalmazás segítségével.

„Minden országban lehet valami újat tanulni, a mentalitásból ellesni dolgokat, de most az volt a legfontosabb, hogy minél többet játsszak” – nyilatkozta.

Új klubjában július 18-án kezdődik a felkészülés, és még az sem kizárt, hogy az OV Helsingborg ősztől kilép a nemzetközi porondra és rajthoz áll az Európa-kupában.

 

Legfrissebb hírek

A szünet után sebességet váltott, és nyert Zágrábban a Szeged

Kézilabda
23 órája

Kellemetlennek ígérkező feladat előtt a Szeged és a Veszprém is

Kézilabda
Tegnap, 12:44

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Oslóban

Kézilabda
2025.10.18. 22:28

50 éve az élvonalban a Pick Szeged

Képes Sport
2025.10.18. 13:35

Fazekas Máté a Szegedre igazolásról: Mindenképp élnem kellett a lehetőséggel

Kézilabda
2025.10.17. 13:43

Ezúttal nem sikerült a Szegednek meglepnie a Magdeburgot a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.15. 20:23

Jim Gottfridsson: Tudom, hogyan nyerhetünk a Magdeburg ellen

Kézilabda
2025.10.15. 06:30

NS-képeslap: Szeged egyik éke a Pick Aréna

Kézilabda
2025.10.14. 09:17
Ezek is érdekelhetik