Bejelentette a riválistól érkező kapust a Barca; kölcsönadta Pécsi Ármin poszttársát a Pool

Vágólapra másolva!
2025.06.18. 22:10
null
Joan García, itt még az Espanyol mezében (Fotó: Getty Images)
Klubvilágbajnokságot igen, vb-t vagy Eb-t nem rendeznek ezen a nyáron, viszont a futballszurkolók számára így sem lesz izgalommentes ez az időszak, hiszen ezerrel pörögnek az átigazolási hírek, pletykák, bejelentések. Szerdán Vladimir Radenkovics visszatért a DVTK kispadjára, a DVSC nyolc játékostól búcsúzott el, az FTC hosszabbított Gróf Dáviddal, míg külföldön a Barcelona bejelentette Joan García érkezését, miközben a Liverpool cseh kapusa, Vítezslav Jaros pedig a következő idényt az Ajaxban tölti. Ezenkívül számos izgalmas sajtóhír is napvilágot látott ezen a napon.

EZ TÖRTÉNT SZERDÁN AZ ÁTIGAZOLÁSI PIACON

Olasz klubok célpontjaival indítottuk a napot, a Napoli Callum Hudson-Odoi, a Como Charlie Cresswell játékjogára pályázik, míg később arról lehetett hallani, hogy az Internazionale a hírek szerint mindenben megegyezett a Parmával Ange-Yoan Bonny szerződtetéséről. Emellett az a hír is felröppent, hogy a Milan elfogadta a szaúdi Al-Hilal ajánlatát Théo Hernandezért, s immár csak a játékoson múlik, hogy elhagyja-e Európát.

A Fenerbahce a Real Madridtól távozó Lucas Vázquezt szeretné elcsábítani, míg az Aston Villa Nicolas Jacksont szerződtetné a Chelsea-től. A Liverpool kölcsönadta Pécsi Ármin poszttársát, Vítezslav Jaros a következő idényben az Ajaxban véd, s úgy tűnik, Myles Lewis-Skelly hosszabbít az Arsenallal.

A Fener nagy riválisa, a Galatasaray a Barcelonában létszámfelettivé váló Marc-André Ter Stegent szemelte ki Fernando Muslera helyére, s ha már Barca: a katalán klub bejelentette Joan García szerződtetését, miközben Nico Williams a maga részéről minden akadályt elgördített a regnáló bajnokhoz való igazolás elől.

Volt szó Jadon Sancho helyzetéről, akin végleg túladna a Manchester United, Edin Dzekóról, aki a vonatkozó hírek szerint most már bármikor aláírhat Firenzében, de szóltunk a Lazio által kiszemelt Ruben Loftus-Cheek, Emerson Palmieri, Giacomo Raspadori triumvirátusról is. A Bayer Leverkusen Nico Paz iránt érdeklődik, de a Como támadó középpályására visszavásárlási opciója van a Real Madridnak. A Bayern München a Brighton japán szélsőjével, Mitoma Kaoruval vagy a Liverpool hollandjával, Cody Gakpóval erősítene.

Az edzői piacon a legizgalmasabb hír az volt, hogy hivatalossá vált – a korábbi értesülésünknek megfelelően –: Vladimir Radenkovics újra a DVTK-t irányítja majd, emellett Ricardo Moniz hét év után visszatért az AS Trencín (Trencsén) kispadjára. A Parma vezetőedzője pedig Carlos Cuesta lehet, aki eddig Mikel Arteta mellett dolgozott az Arsenalnál.

A hazai piacon a DVSC nyitotta a napot azzal, hogy nem kevesebb mint nyolc játékosától köszönt el. A bajnok Ferencváros két labdarúgót is szerződtetne a Maccabi Tel-Avivtól, az viszont már hivatalos, hogy Gróf Dávid a következő idényben is marad az FTC-nél. Lamin Colley Felcsútról Craiovába igazolhat, míg a Kisvárda szerződést hosszabbított Jasmin Mesanoviccsal, illetve Medgyes Sinan a ZTE-től érkezett az élvonal újoncához. Az immár NB II-es Kecskemét Eördögh András szerződtetéséről számolt be.

Végül, de nem utolsósorban a Benelux államokból is érkezett magyar vonatkozású hír, miszerint Kovács Bendegúz Hollandiában az Ajax helyett az Alkmaar utánpótlásában folytatja pályafutását, Ostoici Stefan meg az MTK akadémiájáról igazolt a belga FC Bruges-höz.

A LEGFONTOSABB ÁTIGAZOLÁSI HÍREK, PLETYKÁK PERCRŐL PERCRE

 

Legfrissebb hírek

Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai

Minden más foci
2025.06.17. 22:25

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
2025.06.16. 20:01

Mastantuono hivatalosan is a Real Madridé, PL-rekordot dönt Florian Wirtz liverpooli átigazolása

Minden más foci
2025.06.13. 22:50

Az MU is versenybe száll a Liverpool kiszemeltjéért, Sané Sallai csapattársa lett – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.06.12. 08:30

Túl az orvosin a Real Madrid kiszemeltje; a Bayernnél köthet ki Nico Williams? – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.06.11. 17:04

Waltner marad a Szentlőrinc edzője, Cherkit bejelentette a Man. City – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.06.10. 09:36

Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Minden más foci
2025.06.09. 22:00

Az El-siker dacára menesztették Postecoglout, Pécsi Ármin Liverpoolba tart

Minden más foci
2025.06.06. 08:59
Ezek is érdekelhetik