Finom jutalmakért túráznak Villányban

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2018.09.26. 11:36
null
Címkék
Aki szereti a bort, a természetet és az aktív kikapcsolódást, annak érdemes a hétvégén Villányba látogatnia, mivel a bringatúra során elégetett kalóriákat finom csemegékkel pótolhatja.

Kerékpár, gasztronómia és bor. Csupa olyan dologról van szó, amelyek népszerűsége az elmúlt évtizedben meredeken emelkedett, ha pedig ezt a hármat összevonjuk, abból valami jó is kisülhet.

Pont erre gondoltak Siklóson, ahol tavaly hívták életre a villányi borvidéket bemutató kerékpáros és gyalogos túrát, amelynek másfél év alatt már a harmadik kiadására kerül sor a hétvégén.

„Tavaly júliusban rendeztük meg először a Gördülő dűlők elnevezésű teljesítménytúrát – tudtuk meg Pataki Kingától, a Villány-Siklós Borút Egyesület elnökétől. – Először egy újságíró barátommal beszélgettem arról, hogy kéne valamilyen kerékpáros rendezvényt tartanunk Villányban, majd a Tenkes Mountain Bike Egyesülettel egyeztettem, hogy mi lenne, ha versenyt szerveznének, s így jött létre az élménybringatúra, amely során a különböző állomásokon borokat vagy alkoholmentes italokat kóstolhattak a résztvevők.”

A tavaly és idén is sorra kerülő nyári túra háromféle megméretést kínált: egy hegyikerékpáros versenyt (20 és 40 kilométeren), egy bringás és egy gyalogos teljesítménytúrát.

A rendezvény sikerét mutatja, hogy egy év alatt megduplázódott a résztvevők száma. Ezen felbuzdulva pedig jöhet a harmadik túra, igaz, az őszi, Szüreti Gördülő Dűlők rendezvényen verseny nem lesz, bringás és gyalogos túra viszont igen.

A kerékpáros teljesítménytúra távja a 15, illetve 25 kilométer helyett ezúttal már 40 lesz (a részvételi díj 4900 forint), de a szervezők ígérete szerint átlagos állóképességgel könnyedén teljesíthető, ráadásul ha elfáradunk, legfeljebb tovább időzünk a különböző frissítőállomásokon. Amennyiben még kényelmesebb túrát szeretnénk, akkor e-bike-ot is bérelhetünk (meg persze sima bringát is.) Aki meg inkább sétálni szeretne, az a Tenkes Bor+Túrán vehet részt, de érdemes sietni, mert a 4-5 kilométeres túrára már alig van szabad hely.

A Siklós, Máriagyűd, Vokány, Palkonya, Villány, Siklós kerékpáros útvonalon öt frissítőállomás várja a bringásokat, a borospincék előtt étterem, sajtműhely és desztermanufaktúra is szerepel az itinerben, szóval ha mindent becsülettel meg akarunk kóstolni, akkor tekerni is kell, hogy ledolgozzuk a sok finomságot – mondjuk egy finom süteményért bármikor feltekerek egy kisebb emelkedőre. Ha pedig ez sem elég, akkor álljunk be szüretelni, az biztos, hogy jót tesz a pluszkalóriák ellen.

Legfrissebb hírek

Megvannak az ellenfelek az európai kupákban; Nemcsik Zsolt: Csak az arany tesz elégedetté

E-újság
14 perce

Csütörtöki sportműsor: pályán a PSG a klub-vb-n; Marozsán Fábián a hallei tenisztornán szerepel

Minden más foci
15 perce

Az öltöző hatalma – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
20 perce

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
21 perce

Sokba került a kihagyott büntető, döntetlennel nyitott a klub-vb-n a Real Madrid

Klub-vb
44 perce

U21-es Eb: továbblőtték magukat a hollandok, hibátlan maradt Németország

Minden más foci
49 perce

Bejelentette a riválistól érkező kapust a Barca; kölcsönadta Pécsi Ármin poszttársát a Pool

Minden más foci
1 órája

Majdnem szenzációval kezdődött a női kosárlabda Európa-bajnokság

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik