Birkózás: Zsitovoz Mária továbbra is megállíthatatlan idén

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.06.18. 19:44
null
Az ESMTK-KIMBA 16 éves birkózójának, Zsitovoz Máriának (53 kg) vállsérülése miatt tavaly nyáron ki kellett hagynia a korosztályos világversenyeket, idén viszont újra remek formát mutat, és eddig veretlen ebben az esztendőben: a hazai és a nemzetközi válogatóversenyeket egytől egyig megnyerte, majd a szkopjei U17-es Európa-bajnokságon is diadalmaskodott.

Mint arról beszámoltunk, nagyszerűen szerepeltek, és összesen négy érmet nyertek a magyar leány birkózók a szkopjei U17-es Eb-n. A vasasos Sillei Janka (46 kg) mellett

a pesterzsébeti Zsitovoz Mária (53 kg) is felállhatott a dobogó legfelső fokára,

(53 kg) is felállhatott a dobogó legfelső fokára,

és az észak-macedón fővárosban újabb aranyéremmel gyarapította a világversenyeken nyert éremkollekcióját. Az ESMTK-KIMBA reménysége – akit a sportágban mindenki csak Másának szólít – három éve az U15-ös korosztályban Eb-bronzérmes volt, míg egy évre rá, 2023-ban Európa-bajnoki címet szerzett. Azonban az említett sikerek után tavaly az utolsó serdülőéve korántsem úgy alakult, ahogyan szerette volna. A súlyos vállproblémái miatt 2024-ben a versenyszezon érdemi részét kihagyni kényszerült, tehát a világeseményeken sem indulhatott. Felépülve és korosztályt váltva azonban idén újra csúcsformában birkózik, magabiztosan nyerte a hazai U17-es válogatókat, s emellett Wolfurtban, Zágrábban, Tallinnban és Bukarestben is aranyérmet szerzett rangos nemzetközi versenyen.

Mindezek fényében nagy reményekkel vághatott neki a korosztályos kontinensviadalnak Szkopjéban, ahol végül meg sem állt a végső sikerig.

Sorrendben lengyel, orosz, horvát és török versenyzőt legyőzve U17-es Európa-bajnoki címet ünnepelhetett. Jól jelzi, hogy Zsitovoz milyen domináns teljesítményt nyújtott, hogy a négy meccsén csupán két pontot csináltak rajta a riválisai, míg a lengyel, a horvát és a döntőben a török versenyzőt is nullára, engedett pont nélkül verte.

– mondta Zsitovoz az Utánpótlássportnak. – Élveztem a birkózást, végig jókedvű voltam, és nagyon jól bírtam a meccseket.

Azt hittem, a vállam is fáradékonyabb lesz, de hálistennek nem volt vele gond, és nem igazolódtak be a félelmeim, sőt ellenkezőleg, végül minden álomszerűen történt. Nyilván, azok után, hogy idén még nem kaptam ki itthon és külföldön sem, úgy indultam neki az Eb-nek, hogy jó lenne mindenképpen érmet nyerni, és lehetőleg minél fényesebbet. Ugyanakkor az is egyértelmű volt, előzetesen hiába esélyes az ember, az önmagában semmit nem jelent, a szőnyegen aztán jól is kell teljesíteni. A lengyel lány ellen a nyolcaddöntőben sikerült egy gyors tusgyőzelemmel indítanom, ami megadta az alaphangot a verseny folytatására. Éreztem, hogy jó erőben, jó formában vagyok; örülök, hogy utána a folytatásban is sikerült megmutatni, hogy így van. A negyeddöntőben az orosz lány volt a legnehezebb ellenfelem. Legalább olyan erős volt, mint én, de talán még nálam is erősebb, és rendkívül ügyesen, technikásan birkózott. Kemény, küzdős meccs volt, de szerencsére sikerült megoldanom a végén, és 5–2-re nyernem. Az elődöntőben a horvát elleni talán egy fokkal könnyebb meccsnek ígérkezett, de ott is oda kellett figyelni, mert idén már ötödjére birkóztam vele, így nagyon jól ismert engem, illetve az erősségeimet.

Zsitovoz Mária az U15-ösök után az U17-esek között is Európa-bajnok lett Forrás: UWW/MBSZ

Július végén-augusztus elején a görögországi Athénban rendezik meg az U17-es korosztály világbajnokságát, amelyen majd az Európa-bajnok Mását is láthatjuk szőnyegre lépni. 

Ezek után különösen motiváltan várom a világbajnokságot! Ez lesz az első vébém, így nem tudom pontosan, hogy mire számítsak, de egy dolog biztos: szeretném a legjobbamat hozni, és meglátjuk, hogy ez mire lehet elég.”

(Kiemelt kép forrás: UWW/MBSZ)

Legfrissebb hírek

Ígéretekből klasszisok: az álmok valóra válnak – vagy nem

Utánpótlássport
7 órája

Vízilabda: a görögök ellen is nyert az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Úszás: Jackl Vivien hetedik lett 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
21 órája

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
22 órája

Kosár: kikapott a nyolcaddöntőben az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Öttusa: rajtol az U19-esek világbajnoksága Litvániában

Utánpótlássport
Tegnap, 15:56

Úszás: Jackl hatodik idővel döntős 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 13:33

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06
Ezek is érdekelhetik