Megvannak az ellenfelek az európai kupákban; Nemcsik Zsolt: Csak az arany tesz elégedetté

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2025.06.18. 23:45

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

A Paks után a többi kupacsapatunk is megkapta lehetséges ellenfeleit. A Ferencváros például a montenegrói Buducsnoszt és az örmény Noa párharcának győztesével kezd a BL-selejtező második körében, de a többiek előtt sem áll megugorhatatlan akadály. Mindeközben a Győr és a DAC tulajdonosi átfedéséből a jelek szerint nem lesz gond az UEFA-nál. Címlapsztori két oldalon.

A DVTK ismét Vladimir Radenkovicsban látja a megmentőt. Az előző idény első felében még a dobogóért harcolt, a tavasszal összeomlott a diósgyőri csapat. Az okokról idényértékelő sorozatunk újabb kétoldalas írásában olvashatnak.

A strandidő ellenére keményen edz a női vízilabda-válogatott. Szeleczki Róbert ott járt a margitszigeti Széchy-uszodában, és megnézte, hogy a szingapúri vb-felkészülésben hol tart Cseh Sándor együttese.

Csütörtöktől érmekért szállnak vízbe legjobb kajakosaink és kenusaink. Krasznai Bence a helyszínen követi figyelemmel a racicei Európa-bajnokságot, amelyen az olimpiák után szokásos módon megfiatalított magyar csapat indul – nem árt, ha elkezdjük tanulgatni a neveket…

Nemcsik Zsolt elégedett, mert nyert a férfi kardcsapat. A genovai Európa-bajnokság eddigi egyetlen magyar aranyérmét szállító csapat a vezetőedző szerint is klasszisokból áll, de mostantól a hátországnak is meg kell mutatnia, hogy kik lehetnek azok, akik majd egyszer Szilágyi Áronék helyébe lépnek. Eközben férfi párbajtőrözőink és női kardozóink is lecsúsztak az Eb-dobogóról – hogy hogyan, azt Kovács Erika írta meg.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
7 órája

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
2025.10.24. 23:41

„Ilyen nincs, és mégis van” – Egerszegi Krisztinát csodáljuk a legjobban

Úszás
2025.10.24. 10:00

Fradi-ünnep a nemzeti ünnepen; Egerszegi Krisztina szöuli sikere a Csodák csodája

E-újság
2025.10.23. 23:04

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
2025.10.21. 23:50

Népharag zúdult Gróf Dávidra; Mészáros Krisztofer két döntőben lesz érdekelt

E-újság
2025.10.20. 23:45

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58
Ezek is érdekelhetik