TALÁLATOK A(Z) NS-publicisztika CÍMKÉRE

ALAPVONAL. Mert vallom, bizonyos hivatásokat, foglalkozásokat nem lehet jobb híján, elhivatottság nélkül űzni, és az edzősködés, kitüntetetten az utánpótlás-korosztályokban ilyen. A legsúlyosabb bűn, amelyet a ránk bízott gyermekkel szemben hosszú távon elkövethetünk, nem az, ha leteremtjük, akár oktalanul vagy otrombán, hanem az, ha becsapjuk, ha közönyösek vagyunk iránta és közös ügyünk iránt.

ALAPVONAL. Fazekas Lászlót első pillantásra aligha nézték sportolónak, amolyan gumilábú bravúrtáncosnak inkább. Ám mozgása könnyedsége, jobb szélről indított, befelé húzó lövőcselei, ritmusgyorsító mozdulatai összetéveszthetetlenül egyedi jelenséggé tették a tűbe fűzhetően vékony embert. Labdarúgásunk hajdani nagyságának eleven emlékezete.

ALAPVONAL. Haaland fizikai paramétereiből, remek anticipációs képességéből, intelligenciájából áll össze a legmodernebb kor támadó prototípusa. Aki ilyen magasan is lehet ilyen gyors, aki ilyen erőteljes felépítéssel is lehet ennyire ruganyos, aki ekkora testi erő mellett is örvendhet kiváló erőnlétnek.

ALAPVONAL. Ezek után vicces, hogy a londoni verseny csak a 11. helyet szerezte meg a már említett listán, de a többi nagy is igen kedvezőtlen helyen szerepel: a berlini a 22., a chicagói a 49., a New York-i pedig az 52. helyen kullog. Olyan társaságban, ahol többek között a krakkói, a vilniusi és a kolozsvári viadal is a top 5-be tartozik. Marketingügyben azért van még mit pótolniuk...

ALAPVONAL. Hogyan is lehetne elfelejteni a norvégok és az izlandiak elleni Eb-pótselejtezőt, az osztrákok elverését, a portugálok elleni 3-3-at, aztán a franciák elleni 1-1-et, a németek elleni bravúrokat, az angolok idegenbeli megalázását?

ALAPVONAL. Nyilván nem véletlen Maradona mind sűrűbb emlegetése és a hozzá kapcsolódó párhuzamok. Eddig csak az argentin csillaggal a csapatban tudott bajnoki címet és európai kupát nyerni a Napoli. Márpedig ebben az idényben immár aligha lehet más a cél, mint begyűjteni egy nagy trófeát odahaza vagy Európában, az eddigi szereplés minden reményre feljogosítja a csapatot.

ALAPVONAL.Felötlik bennem, mi lenne, ha a játékból az ellenfél durvasága miatt hosszú távra kieső futballisták, ha már a büntetőjogot kénytelenek mellőzni, polgári pert indítanának. A Ptk. 339.§-a alapján, hiszen alapesetben, »aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni«.

ALAPVONAL. Csupán aggódom. Bevallom, nem Pastorért, nem is elsősorban a délszláv vagy skandináv játékosokért. Hanem a magyar kézilabda színe-virágáért, Bánhidi Bencéért, Bodó Richárdért, Mikler Rolandért, Rosta Miklósért és e pillanatban leginkább Szita Zoltánért, aki talán maga sem tudja, mi és miért történt vele az elmúlt hónapokban. Aggódom a válogatottért, amely januárban sorsfordító világbajnokságnak vág neki.

ALAPVONAL. Egyfajta kasztrendszer alakult ki, amelynek csúcsán a Haaland, Ödegaard, Sörloth trió áll. A szállodák folyosóin megduplázták a biztonsági szolgálatot, senkit nem engednek a sztárok közelébe. Bizonyos mértékig érthetően. Azon már lehetne vitatkozni, mennyire indokolt, hogy a Manchester City saját fizioterapeutáját küldi Haaland válogatott fellépéseinek helyszíneire.

ALAPVONAL. Először lesz három magyar csapat csoportkörös ebben a sorozatban, és azért ennél a bravúrnál is több köti össze őket. Méghozzá a Veszprém, illetve korábbról a VÁÉV-Bramac és a még ki tudja, milyen nevű formációk. Éles József volt ugye arrafelé »a« sztár, Pásztor Istvánnal, a Fradi vezetőedzőjével 1993 és 2003 között csapattársak voltak, Bene Tamás, a fürediek ügyvezetője pedig 1992 és 1994 között játszott ott.

ALAPVONAL. Az érzelmes taps, ami az olaszok elleni mérkőzés 75. percében a Puskás Arénában és a televíziók előtt ülők mindegyikéből kitört és lekísérte Szalai Ádámot a pályáról, nem pusztán a középcsatár futballteljesítményének és pályafutásának szólt. Ennél sokkal többet jelentett, annyival többet, hogy azt talán még fel sem tudjuk mérni.

ALAPVONAL. A hazai pálya poklában még akkor is csodás lett volna az olaszok elleni futball, ha tíz magyar mezőnyjátékos áll bent a tizenhatoson belül és küzdi ki vérrel, verítékkel, fogcsikorgatással a nulla nullát.

ALAPVONAL. Hat éve sokkal zűrösebbnek tetszett a generációváltás, most meg azt látjuk, hogy a legmagasabban rangsorolt futballistáinknak még csak most következhetnek a legjobb éveik. De az is igaz, hogy a magyar válogatottat innentől senki sem intézi el előre egy kézlegyintéssel, mert benne van a pakliban, hogy pórul jár.

ALAPVONAL. Az is a futball titkai közé tartozik, hogy az utolsó benyomás, élmény mindig nagyon meghatározó. Képzeljük el, ha e két meccset fordított sorrendben játsszuk le, ugyanezzel az eredménnyel. Akkor az eget veri most a mámorunk, és Szalai Ádám győzelmet jelentő csodagólja még inkább Isten akaratának tetszene, noha szerintem így is az.

ALAPVONAL. Federert valahogy mindenki szerette. Hiszen ennyi siker mellett mindvégig megmaradt alázatosnak, játékostársnak, embernek, akinek sohasem volt balhéja (és feladott meccse sem, pedig 1500-szor lépett pályára!), akinek a tizenikszedik GS-trófea átvétele után is bármikor el tudott csuklani a hangja.

ALAPVONAL. Mindez hungarikumhoz méltó szereplés, a dicső múltra emlékeztet, ami önmagában is megsüvegelendő. Az eredményeken túlra tekintve meg aztán különösen, hiszen, úgymond, nincs béke az olajfák alatt, a háttér finoman szólva is ingatag – és nem a versenyzők billentgetik az alapokat.

ALAPVONAL. A teljesítménysportban persze előbb-utóbb az eredmény kerül előtérbe, de ez így is van jól, mint ahogy az is, hogy egyelőre jár a már-már életszerűtlenül józan szurkolói türelem egy valóban sokra érdemes csapatnak. A folyamatos sikerközeliséghez szokott nagy futballhatalmak esetében persze korántsem ennyire megengedő a közeg.

ALAPVONAL. A 2014–2015 óta tartó magyar válogatott korszak jelképe nálam egyértelműen Szalai Ádám. Az ő franciaországi gólját tudom szimbólumként megjelölni, hogy visszakaptam a hitemet, és az ő vezetésével jutott el odáig a csapat, hogy újra magasabb polcra helyezte a közvélemény.

ALAPVONAL. A legjobban talán egy hetven fölötti bácsi fogalmazta meg, a szurkolók érzéseit: »Én már sok mindent megéltem, sok nagy klasszist megcsodálhattam a magyar labdarúgásban, de sosem gondoltam volna, hogy még egyszer az életemben azt fogom látni, hogy a németeket és az angolokat is legyőzzük. Ez a csapat példakép lehet a fiatalok számára…«

ALAPVONAL. Meg sem merem említeni, mi lett volna, ha mindezeknek az egyszázad része Magyarországon történik… El tudják képzelni a tavalyi budapesti Eb- és idei Nemzetek Ligája-mérkőzések feszültségmentes örömünnepe ismeretében, hogy a Stefánián helyi hordák egzecírozzák a vendégszurkolókat?