Tavaly nyáron egy életre megtanultam, hogyha június elejétől augusztus 31-ig minden az elképzeléseink szerint alakul, az nem azt jelenti, hogy az azt követő 48 órában nem veszítjük el a legjobbjainkat. Más kérdés, hogy Javi Garcia véleményes szezonon van túl, de azért csak kopogtat a válogatott ajtaján, Witsel pedig pénzt keresni ment, tehát az ő idényét és majd a további 4-et is eszerint kell vizsgálni. Lesznek-e újabb óriási veszteségek? Biztosan, épp ezért lássuk az esetleges távozók névsorát.

Ezeqiuel Garay

Az ő távozása talán a legbiztosabb, ráadásul bőven marad bennem hiányérzet vele kapcsolatban. A Realnál semmi sem jött össze neki, nálunk viszont igazolta, miért kerülhetett anno a madridiak látókörébe. Abszolút klasszisnak tartom, a legjobb védőnk, ikonná válhatott volna nálunk. Úgy tűnik azonban, nem kér belőle. Állítólag kész a megegyezés a Manchester Uniteddel, csak a hivatalos bejelentés hiányzik, 20 millió eurót kaphatunk érte, aminek a fele továbbutalódik Madridba. Igen, kész bukás az ügy, ez nyilvánvaló. Esély a maradásra: 0%

Óscar Cardozo

Cardozo tavasszal hosszabbított szerződést 2016 nyaráig, 60 milliós kivásárlási záradékkal. Az elveszített kupadöntő utáni cirkusz, valamint Jorge Jesus új szerződése azonban egyértelműsítette a távozását, a hírek szerint már 15 millióért vihető a paraguayi, konkrét ajánlat viszont csak Törökországból, a Fenerbahcétól érkezett érte. Itt is lehetett megegyezésről hallani, de a legfrissebb hírek szerint Óscar hajlandó leülni Jesusszal némi seggnyalásszerűségre, ha kezdődik a felkészülés. Igazából menne ő, de nem a Fenerhez, különben már aláírt volna. Kíváncsian várom a végkifejletet, sok pénzt nem tennék rá, hogy látjuk még Benfica mezben. Esély a maradásra: 5%

Nico Gaitán

3 játékos van, aki nagyon fog hiányozni, Garay után ő a második. Gaitán felejthető őszt és parádés tavaszt produkált, tavaly fordított volt a leosztás, ezáltal sikerült megtartani, idén ez aligha lesz így. Felkészültünk a távozására, sőt talán prioritás is az értékesítése, jelenleg ő az egyik legpiacképesebb játékosunk. Ki fog érte 40-45 millió eurót kifizetni? Majd a sok újgazdag unatkozó milliárdos lejátssza egymás között. De ha végül marad, annyi baj legyen... Ennek esélye: 15%

Nemanja Matic

Matic az idei Witselem, akit mindennél fontosabb lenne megtartani, tudják ezt Rui Costáék is, akik futószalagon hozzák a szerbeket a klubhoz, sőt, még Nemanja öccse, Uros is kapott egy egyéves szerződést a szlovák bajnokságból, nyilván nem azért, mert alapember lesz. Persze ez sosem ilyen egyszerű, Mourinhónak Matic az első számú célpontja, és tudjuk, mit számít Abramovicsnak 50 millió euró, de hallani a PSG és a Monaco érdeklődéséről is. Hát igen, csupa szegény klub. Ha távozik, menjen vissza Londonba, egyrészt jó kezekbe kerülne, másrészt egész évben azon röhögnék, hogy egy ingyen eleresztett futballistát valaki képes 50 millióért visszavásárolni. Hogy kedvenc susogós mackómat, Brandont idézzem: "ezek értenek hozzá bakker!" Esély a maradásra: 25%.

Nolito

Granadai önbizalom növelő kölcsön után tér vissza a spanyol, de meddig? A bal szélre itt van 'baby John, Markovic, egyelőre Gaitán is, a jobbra pedig Salvio, de róla tudjuk, hogy csak akkor marad ki, ha amputálják valamelyik lábát, vagy még akkor sem. Sajnálom Nolitót, úgy került parkolópályára, hogy igazán esélyt sem kaphatott bizonyítani, és sanszos, hogy már nem is kap újabbat. Salvio és Jesus második áldozata Bruno César után, a második olyan, aki sokkal többet érdemelt volna. Esély a maradásra: 10%

Rodrigo

Adós maradt a kiugró teljesítménnyel, ezáltal még egy idényt várnunk kell, hogy klasszissá, és a jelenlegi legjobb spanyol csatárrá kiáltsuk ki. Villas Boas szeretné a Tottenhamhez csábítani, de a sajtóban meglebegtetett 11 millió fontos ajánlat komoly lett volna? Az ő ára is 45 millió euró, ezt most már nyilván Londonban is tudják. Esély a maradásra: 80%

Lima

A brazil nagyon bevált, ez tény. Csak azért vagyok némileg nyugodt Cardozo szinte biztos elvesztése miatt, mert olyan játékos lép a helyére, mint Lima. Igen, csakhogy iránta is van érdeklődés, elsősorban Róma bordó feléből, ezért gyorsan tervbe vettük a szerződése megújítását, mert manapság 15 milliót bárki letesz pillanatok alatt. És azért Cardozo távozása még csak-csak, de mindkettőjüké már komoly fejtörést okozna. Az ő maradásában mindenképp bízom. Esélye számokban: 90%.