BL: „Olyan ez a meccs, mint egy döntő” – Tuchel az MU–PSG-ről

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.12.02. 10:19
null
Tuchel (balról a második) nem bánná, ha megszakadna Mbappé (jobbra) rossz sorozata (Fotó: AFP)
A továbbjutás szempontjából roppant fontos lesz a Manchester United elleni mérkőzés a PSG számára a Bajnokok Ligájában – különösen akkor, ha az RB Leipzig legyőzi az Istanbul Basaksehirt. Ole Gunnar Solskjaer, az MU menedzsere szeretne az első helyen végezni a H-csoportban, míg Thomas Tuchel, a francia együttes vezetőedzője szerint a szerda esti összecsapás olyan, mint egy döntő.

 

NAGELSMANN: HÁROM PONTÉRT MEGYÜNK TÖRÖKORSZÁGBA
„Ugyanúgy tekintünk a Basaksehir elleni meccsre, mint a többire. Tulajdonképpen mindig győzni akarunk – mondta a keddi sajtótájékoztatón Julian Nagelsmann, az RB Leipzig német vezetőedzője. – A Bajnokok Ligájában minden mérkőzésen kötelező a győzelem, mivel kevés lehetőség van javítani. Kiemelkedő teljesítményre lesz szükségünk. A PSG ellen megmutattuk, képesek vagyunk rá. Hiszem, hogy megszerezzük a három pontot Törökországban.”

„Minél előbb biztosítjuk be a továbbjutást, annál jobb – idézi az UEFA hivatalos honlapja Solskjaert, a Manchester United norvég menedzserét. – Szeretnénk megnyerni a csoportot. Igyekszünk a saját stílusunkat hozni bátor támadójátékkal és pazar védekezéssel egy elit ellenféllel szemben. A meccset és a csoportot is meg akarjuk nyerni.”

Edinson Cavani, a Manchester United uruguayi támadója előző csapata ellen bizonyíthat. Ő a PSG történetének legtöbb gólt szerző labdarúgója.

„Készen áll a játékra, s persze különleges mérkőzés lesz számára a PSG elleni – véli Solskjaer. – Ismerve őt, ettől még motiváltabb lesz. Rendkívül profi a hozzáállása.”

Cavani a Premier League legutóbbi fordulójában a Southampton ellen 0–2-es állásnál állt be, a Manchester United az ő két góljával és egy gólpasszával megnyerte a találkozót.

A PSG–MU párharc közelmúltjában rendre a vendégcsapat hagyta el győztesen a pályát. Az MU tavaly márciusban és idén októberben nyert Párizsban, a Paris Saint-Germain 2019 februárjában 2–0-ra győzött az Old Traffordon. Azon az összecsapáson a francia gárda második találatát a világbajnok Kylian Mbappé szerezte. A 21 éves klasszis csatár lassan egy éve, 2019. december 11. óta nem volt eredményes a legrangosabb európai kupasorozatban.

Solskjaer csoportelsőként szeretne továbbjutni (Fotó: AFP)
Solskjaer csoportelsőként szeretne továbbjutni (Fotó: AFP)

„Egy órája hallottam erről a statisztikáról – ígyTuchel, a PSG német trénere. – Itt a kiváló alkalom, hogy véget vessünk ennek a szériának. Lehet, emiatt is van csupán hat pontunk a csoportban. Nem tudom, mi az oka a gólképtelenségének, hiszen megvan a tudása, a mentalitása és a tapasztalata ahhoz, hogy ő jelentse a különbséget.”

A PSG nagy bajba kerülhet, ha szerda este nem nyer és az RB Leipzig legyőzi az Istanbul Basaksehirt.

„Olyan ez a meccs, mint egy döntő – így Tuchel. – Nem szabad kifogásokat keresnünk, mindent meg kell tennünk a győzelemért. Erre van esély, ám tény, nem könnyű feladat.”

A Manchester United biztos továbbjut, ha nem kap ki a PSG-től, sőt biztosan csoportelső, ha legyőzi a franciákat és a Leipzig nem nyer, vagy ha az MU–PSG találkozó döntetlen lesz és a lipcseiek kikapnak.

A Paris Saint-Germain és az RB Leipzig sorsa az 5. forduló után semmiképpen sem válhat biztossá az esetleges körbeverések, valamint az egymás elleni eredmények miatt. Az Istanbul Basaksehir kiesése viszont igen: ha a török együttes nem győzi le Gulácsi Péteréket, akkor nem juthat már tovább a legjobb 16 közé.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ

E-CSOPORT
18.55:
FK Krasznodar (orosz)–Rennes (francia) (Tv: Spíler1)
21.00: Sevilla (spanyol)–Chelsea (angol)
F-CSOPORT
21.00:
Borussia Dortmund (német)–Lazio (olasz)
21.00: FC Bruges (belga)–Zenit (orosz)
G-CSOPORT
21.00:
FERENCVÁROS–FC Barcelona (spanyol), Budapest, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán) (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
H-CSOPORT
18.55:
IstanbulBasaksehir (török)–RB Leipzig (német) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00: Manchester United (angol)–Paris Saint-Germain (francia) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United 4 3 1 12–4 +8 9
2. Paris SG 4 2 2 5–4 +1 6
3. RB Leipzig 4 2 2 4–7 –3 6
4. Basaksehir 4 1 3 3–9 –6 3

6. FORDULÓ
December 8., kedd
21.00:
PSG (francia)–Istanbul Basaksehir (török)
21.00: RB Leipzig (német)–Manchester United (angol)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik