9–2 helyett 26–2? – Ballai Attila publicisztikája

EGY SZUPERSZÁMÍTÓGÉP veszett el bennem. Erre most jöttem rá, miután alapvetően formálták át a labdarúgó Bajnokok Ligája lebonyolítási rendjét, és az Opta nevű mesterséges hiperintelligencia ötvenezerszer lefuttatta az immár harminchat csapatos főtábla küzdelmeit, azaz minden lehetséges és lehetetlen végkifejletet kikalkulált. Mint ismeretes, a harminchat résztvevő nyolc kört játszik, ennek alapján alakul ki az alapszakasz sorrendje, és az első nyolc közvetlenül bejut a legjobb tizenhat közé, a 9–24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcot vívnak a nyolcaddöntőért. Nos, e bizonyos Opta először is megállapította, hogy 17 pont biztosan elegendő lesz az első nyolc hely valamelyikének eléréséhez, 16 pont is szinte garancia erre, 15 még mindig három a négyhez körüli sansz, és a 14 pont sem reménytelen. Ki hitte volna? Ha csak engem megkérdeznek, én is elárulom, hogy nyolc mérkőzésből egyféleképpen érhető el 17 pont, öt győzelemmel és két döntetlennel, valamint kétféleképpen 16, vagy négy-négy győzelemmel és döntetlennel, vagy öt győzelemmel és egy döntetlennel, és mindkét mérleg kiváló ahhoz, hogy bármely mezőny első negyedében, akár ötödében végezz. A gép azt is rögzítette, hogy 11 ponttal 100, 10 ponttal 99 százalék az esélye a legjobb huszonnégybe kerülésnek. Erre megint csak azt mondom, hogy 11 és 10 pontot is vagy három győzelemmel lehet szerezni, vagy 2 győzelemmel plusz 5, illetve 4 döntetlennel, azaz összességében 50 százalékos vagy annál jobb mérleggel, amivel valóban lehetetlen a tabella alsó harmadában, a 25-36. hely között zárni. Az Opta szimulációja úgy találta, hogy a végső diadal három fő esélyese a Manchester City, a Real Madrid és az Internazionale; mivel a három nevezett a hivatalban lévő angol, spanyol és olasz bajnok, továbbá 2023-ban Man City–Inter, idén tavasszal pedig Real–Dortmund párosításban zajlott a BL-döntő, itt sem érzünk eszelős kockázatot a prognózisban.

Mindezt csak azért bocsátottam előre, hogy szemléltessem, a reformmal az alapvető lényeg szerintem és az ötvenezerszeres mintát futtató program szerint sem változott. A kérdés innentől az, melyek az átszabás fő céljai. Az egyik deklaráltan az, hogy az eddigi módi szerint a négyes csoportokban az utolsó fordulók gyakran érdektelenné váltak, mert addigra általában kettészakadtak a kvartettek. 

Ezzel szemben most erősen valószínű, hogy a hetedik forduló után sem lesz áthidalhatatlan a különbség a két, igazán jelentős határvonal, a 8-9. és a 24-25. helyezett között. Ez azonban önmagában nem jelent majd áttörést. Mert attól, hogy a nyolcadik, záró napra marad még izgalom, azaz jelentős tétért zajló mérkőzés, nyilvánvalóan akad jó néhány langyos vagy „pincehideg” is. Sőt, előre látható, hogy az utolsó kör 18 összecsapása három típusra osztható majd. Az egyik mindkét fél számára fontos – ezek adják a csemegét. (És a papírforma alapján ezek jelentős részét rejti el az egyszeri néző elől az első választó csatorna, az RTL, de ez aztán végképp nem az UEFA, hanem a magyar futballbarát baja.) A másik egyiknek sem az – ezekről lehet elkapcsolni, ha egyáltalán képernyőre kerülnek. A harmadik, és egyáltalán nem szűk kategóriában pedig azok a meccsek lesznek, amelyeken az egyik fél még szaggatja magát a továbbjutásért, a másiknak ellenben már vagy ezért, vagy azért, de minden mindegy lesz. Ezek a párosítások gerjesztik utóbb a leghevesebb indulatokat. Hiszen aki már visszavonhatatlanul továbbjutott vagy kiesett, attól igazán nem várható el, hogy a harmadik félért vagy az otthoni tévéfotelében gubbasztó Pista bácsiért izzadságát és vérét adja.

Ezt látom egyébként a legfenyegetőbb veszélynek és legbántóbb igazságtalanságnak, hogy az érdemi párharcok nem szemtől szemben, a pályán dőlnek majd el. Könnyen lehet, sőt valószínű, hogy a nyolcadik nem is játszik a kilencedikkel, miként a huszonnegyedik sem a huszonötödikkel. Mivel a 35 lehetséges ellenfélből mindenki nyolccal találkozik, két adott csapat egymás elleni fellépésének esélye 8:35, azaz nem egészen 23 százalék. Így aztán a kilencedik és a huszonötödik a saját szempontjából nem ok nélkül róhatja fel: a nyolcadik vagy a huszonnegyedik nem is volt jobb nála.

Akik e legújabb szisztéma mellett érvelnek, gyakran a sakkolimpiát hozzák fel párhuzamként. A téma éppen aktuális, hiszen most ér véget az első magyarországi sakkolimpia – éppen ezért testközelből is tapasztalhatjuk, hogy a két lebonyolítási rend között két óriási különbség is észlelhető. Az egyik, hogy bár természetesen sakkban sem játszhat mindenki mindenkivel, sőt, lévén majdnem kétszáz csapat, a mezőny tíz százalékával sem, de a párosításokat nem állapítják meg előre, hanem a tornán nyújtott teljesítmények függvényében, így biztosan nem lehet úgy senki első, hogy ne kelljen összemérnie erejét a másodikkal. Lám, férfi együttesünk is jól, öt győzelemmel kezdett, ezért a hatodik körben kifogta az Élő-pontszámok alapján második Indiát, majd két újabb sikerét követően a kilencedikben a legelőrébb rangsorolt Egyesült Államokat, és mivel mindkét nagyágyútól kikapott, reális helyére került. A futball BL-ben ez a rugalmasság természetesen kivitelezhetetlen – hiszen a verseny nem egy, hanem harminchat helyszínen zajlik, és sem a klubokat, sem a szurkolókat nem lehet kitenni a rögtönzött rendezéseknek, utazásoknak –, ezért is sántít a sakkolimpiai példa.

No meg azért, mert utóbbi viadalon az „alapszakasz” határozza meg a végső sorrendet, a BL-ben ellenben csak azután jön a java, az egyenes kiesés. És roppantul csodálkoznék, ha az új módi érdemben átrendezné a legjobb nyolc már-már kőbe véshető összetételét. Mert bár szólamként jól hangzik, de egyrészt a kontinentális szövetségnek eszében sincs, hogy a kicsiknek kedvezzen, másrészt, ha valamiféle humanitárius okból mégis megkísérelné, a mérkőzések (nagyrészt) úgyis a pályán dőlnek el. A Transfermarkt aktuális kimutatása szerint pedig a legértékesebb keretű Real Madrid (1.34 milliárd euró) és a második Manchester City (1.26 milliárd), nem mellékesen a legutóbbi két kiírás nyertese, a Bayern München pedig úgy söpörhette el az idei nyitányon 9–2-re a Dinamo Zagrebet, hogy a bajorok 945 millió, a horvátok meg 73 millió euróból építkezhettek.

Ha a bevezetőben említett szuperszámítógép csak ezt a két adatot táplálná be, és konvertálná az eurómilliókat gólokra, akkor mindkét tételt 73 millióval osztva 13–1-es, 36.5 millióval osztva pedig 26–2-es végeredményt kapna. Ehhez képest a 2–9-cel még elég szépen helytálltak a zágrábiak. Ez persze nem komoly – legfeljebb félig –, éppen a futball dicsőséges bizonytalansága miatt lehet és érdemes 36 csapatos BL-csoportot kialakítani. Bármely más sportágban ez sportszakmai nonszensz lenne és közröhejbe, közbotrányba fulladna.

Labdarúgásban nem fog, ennyi bizton állítható. Egyetlen játéknap után viszont a fentieknél sokkal tovább nem merészkednék a jóslatok terén. A futball mérhetetlen sokszínűsége, kiszámíthatatlansága ugyanis szinte minden formába képes tartalmat tölteni. Állítom, ha egyenes kieséses, 128-as főtáblát alkotnának, úgy, hogy az első játszik oda-vissza a 128. helyezettel, a második a 127.-kel, és így tovább, annak is meglenne a vonzereje, az értelme. A dobogó tetejére – egymeccses finálét feltételezve – pedig tizenhárom mérkőzésen át vezetne az út, a győztesnek tehát kevesebb mérkőzést kellene játszani, mint most.

És még vannak további ötleteim is. Mondom, egy Opta veszett el bennem.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!