Ancelotti megint táncra perdült, Bellingham fotósnak állt anyja és Mourinho miatt

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.02. 10:39
Bár már hetedszer nyert, Carlo Ancelotti nem tudja megunni a BL-győzelem érzését (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Real Madrid a Borussia Dortmund elleni 2–0-s sikerrel története során 15. alkalommal nyerte meg a labdarúgó Bajnokok Ligáját. A londoni Wembley-ben rendezett finálé pedig nem csak a mérkőzés miatt marad emlékezetes.

A mérkőzést a helyszínen tekintette meg az egyik televíziós csatornánál szakértőként dolgozó José Mourinho – aki nemrég írt alá a török Fenerbahcéhoz – és a Liverpooltól távozó korábbi dortmundi vezetőedző, Jürgen Klopp is. A döntő előtt pedig mindkét szakembert megmutatták a Wembley kivetítőjén, s amíg a Dortmund-szurkolók Kloppot éltették, amikor meglátták a portugál „Special One-t”, pfújolásba kezdtek.

A mérkőzés több szurkoló pályára rohanása miatt már az első percekben félbeszakadt. Mint megírtuk, a döntő miatt összesen 53 személyt vettek őrizetbe. Mint kiderült, azért futottak be többen is, mert a Kick nevű streaming platformon közel félmillió követővel rendelkező Mellstroy nevű streamer 350 ezer dollárt ajánlott fel annak, aki az ő nevével ellátott pólóban elsőként befut a pályára meccs közben.

A mérkőzés után Jude Bellingham társai mellett családjával ünnepelt a pályán. A Real Madrid angol labdarúgóját pedig édesanyja arra kérte, hogy csináljon egy közös képet José Mourinhóval.

A mérkőzés után pedig az edzőként ötödik, összességében hetedik BL-diadalát arató Carlo Ancelotti is táncra perdült játékosaival.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Borussia Dortmund (német)–Real Madrid (spanyol) 0–2 (0–0)
London, Wembley Stadion, 86 212 néző. Vezette: Vincic (szlovén)
DORTMUND: Kobel – Ryerson, Hummels, N. Schlotterbeck, Maatsen – Can (Malen, 80.), Sabitzer – Sancho (Bynoe-Gittens, 87,), Brandt (Haller, 80.), Adeyemi (Reus, 72.) – Füllkrug. Vezetőedző: Edin Terzic
REAL MADRID: Courtois – Carvajal, Rüdiger, Nacho, F. Mendy – Valverde, Camavinga, Kroos (Modric, 86.) – Bellingham (Joselu, 84.) – Rodrygo (Éder Militao, 90.), Vinícius Júnior (Lucas Vázquez, 90+4.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Carvajal (74.), Vinícius Júnior (83.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik