„Ugyanaz a régi film”; „Paranormális Real Madrid” – nemzetközi sajtóvisszhang a BL-döntőről

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.02. 08:02
Carlo Ancelotti ismét BL-győzelemre vezette a Real Madridot (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Real Madrid Dani Carvajal és Vinícius Júniur góljaival 2–0-ra nyert a Dortmund ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája Wembley-ben rendezett döntőjében. A finálé után a nemzetközi lapok egyetértettek abban, hogy a németek játszottak jobban, de abban is, hogy a Real Madrid ellen nem szabad kihasználatlanul hagyni a helyzeteket. Nemzetközi lapszemle.

„Isten óvja a királyt” – ez a cím virít a Marca címlapján. 

A patinás spanyol lap számos cikkben számolt be a Real Madrid 15. Bajnokok Ligája-győzelméből. Az egyikben azt írták, a „királyiak” 2050-ig megnyerhetik az elitsorozat összes kiírását, ugyanis „a Real Madrid az európai kupák megnyerését választotta életformájának.”

Részletezték, a Real Madrid megmagyarázhatatlan tetteket hajt végre a döntőkben, így lehetett, hogy az első gólnál Dani Carvajal magasabbra ugrott, mint a nála 20 centivel magasabb Niclas Füllkrug.

„Paranormális Real Madrid” – írta címében az As, kiemelve, hogy Carlo Ancelotti történelmi magasságba jutott, azzal hogy edzőként ötödször nyerte meg a Bajnokok Ligáját, s részletezték a Real Madrid útját. A „királyiak” történetük során először nyerték meg veretlenül a Bajnokok Ligáját, de ehhez olyan sztárcsapatokat kellett kiejteniük, mint a Manchester City és a Bayern München.

Az As is több cikkben számolt be a fináléról, egy másiknak azt a címet adták: „A legyőzhetetlen tizenötödik címe”. Ebben arról írtak, hogy a meccs háromnegyedében a Dortmund volt a jobb csapat, de a legenda utolérte a német csapatot.

A katalán Sport már kevésbé részletesen számolt be a Real Madrid 15. BL-győzelméről, s címükben úgy fogalmaztak: „A Dortmund odaadta a tizenötödiket a Real Madridnak”.

A szintén katalán illetőségű Mundo Deportivo is visszafogott volt. 

„Ugyanaz a régi film” című cikkében arról írt, hogy a Real Madrid nem érdemelte meg a győzelmet, mert szenvedett, mégis megismételte ugyanazt, amit már korábban is.

„A labdarúgás a legtisztességtelenebb sport. Csak így lehet magyarázni a Wembley-ben történteket. Londonban ismét látható volt a szokásos film, amely már szinte mindenkit kezd untatni, kivéve a Real Madridot. A legrosszabb az, hogy a Dortmund hitet adott azoknak, akiknek nem volt, mert hatvan percig jobb volt a Real Madridnál.”


A német lapok természetesen csalódottságuknak adtak hangot a Dortmund veresége után.

A Kicker azt írta címében: „Erős BVB gyászol: a Real Madrid 15. alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligáját.”

„A Dortmund sokáig remekül helytállt a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligája-döntőben, sőt az első félidőben nagyobb helyzetei is voltak, végül mégis a „királyiak” ünnepeltek, mert Kroos pontosan adott be egy szögletet” – méltatták az utolsó klubmeccsét játszó német középpályást.

„Csalódás, de büszkeség is – és a jövő iránti elkötelezettség” – írta másik anyagában a Kicker, kifejtve, befejezetlen maradt a Dortmund tündérmeséje, annak ellenére, hogy remek első félidőt produkáltak a Ruhr-vidékiek.

A Bild Jude Bellingham nyilatkozatát emelte ki a döntő után: „Bellingham-vallomás: a BVB jobb volt!” – írták címükben. – „A Dortmund nagyot küzdött és nagy döntőt mutatott be. Legalább egyenrangú volt. Egészen a legfontosabb, a 74. percig, Toni Kroos szögletéig és a rövid sarok kapufájánál az 1.73 »magas« Carvajal ugrott a legmagasabbra”.

„Az ilyesmi megbosszulja magát. Különösen a Real Madrid ellen” – írta meccsbeszámolójában a német Die Zeit.„Kihagyott helyzetek, elkerülhető kapott gólok és egy ellenfél, amely egyszerűen nem akar veszíteni” – summázta a Dortmund vesztes fináléját a német lap.


Az angol Sky Sports tényszerűen énekelte meg a Real Madrid diadalát: „15. alkalommal koronázták Európa királyává a Real Madridot” – írták.

„A Real Madrid nagy fellépése ismét elhozta a Bajnokok Ligája-dicsőséget” – így a BBC a döntőről.

A The Athletic azt írta: „A Dortmund úgy játszott a BL-döntőben, mintha favorit lenne, mégis kiszámítható körülmények között veszített”. Kifejtették: érzésük szerint nem a Real Madrid nyerte meg a BL-döntőt, a Dortmund veszítette el.

A szaklap egy másik cikkében már a Real Madrid fényes jövőjéről írt, utalva arra, hogy a csapat nyáron sem fog gyengülni, sőt.

A Telegraph is azt emelte ki, hogy a Real Madrid elképesztő módon már 15. alkalommal nyerte meg a BL-t, ám a többi angol laphoz hasonlóan Jude Bellingham nyilatkozata itt is előkelő helyen kapott helyet a címlapon.


„És a végén a Real Madrid nyer” – írta címlapi címében a francia L’Équipe, méltatva a remek meccstervét a pályán is megvalósító Dortmundot, amely sokáig jobb volt ellenfelénél.

„A Real Madrid a Bajnokok Ligája, a Bajnokok Ligája pedig a Real Madrid” – utalt a spanyol sztárcsapat egyeduralmára a Le Monde, részletezve, hogy a Real Madrid a sorozatot megnyerte már Spanyolországban, Olaszországban, Németországban, Franciaországban, Hollandiában és Portugáliában is, ám Angliában először tudott diadalmaskodni.


„V. Károly (Carlo) Európa császára: a Real Madrid 15. alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligáját” – csinált császárt Carlo Ancelottiból, a spanyolok olasz vezetőedzőjéből az olasz Corriere dello Sport, amely már arról is írt, mikor játsszák az Európai Szuperkupát a Real Madrid és az Európa-liga-győztes Atalanta között (egyébként augusztus 14-én, Varsóban).

„Határtalan Real Madrid, legendás Ancelotti: Carvajal és Vinícius Júnior kiütötte a Dortmundot, BL-győzelem tizenötödször” – írta a La Gazzetta dello Sport.

„Ancelotti és a Real Madrid ismét Európa tetején, Pérez már a tizenhatodikat célozza meg” – számolt be a BL-döntőről az olasz Tuttomercato.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Borussia Dortmund (német)–Real Madrid (spanyol) 0–2 (0–0)
London, Wembley Stadion, 86 212 néző. Vezette: Vincic (szlovén)
DORTMUND: Kobel – Ryerson, Hummels, N. Schlotterbeck, Maatsen – Can (Malen, 80.), Sabitzer – Sancho (Bynoe-Gittens, 87,), Brandt (Haller, 80.), Adeyemi (Reus, 72.) – Füllkrug. Vezetőedző: Edin Terzic
REAL MADRID: Courtois – Carvajal, Rüdiger, Nacho, F. Mendy – Valverde, Camavinga, Kroos (Modric, 86.) – Bellingham (Joselu, 84.) – Rodrygo (Éder Militao, 90.), Vinícius Júnior (Lucas Vázquez, 90+4.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Carvajal (74.), Vinícius Júnior (83.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik