BL: „A Messi Kft. csodája”, „Legendák vagytok” – sajtószemle

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.09. 10:38
Minden idők egyik legnagyobb fordítását vitte véghez a Barcelona, amely a 4–0-ra elveszített első mérkőzés után 6–1-re nyert hazai pályán a Paris Saint-Germain ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Rövid összefoglalónkban annak jártunk utána, hogy Európa nívós lapjai miként számoltak be a katalán csapat továbbjutásáról.



SPANYOLORSZÁG

Marca: „Megdicsőülés” – a madridi illetőségű lap szerint a katalánok beírták magukat a történelemkönyvbe, bebizonyítva, hogy a lehetetlen nem létezik. A mérkőzés hőse a hajrában két gólt szerző Neymar lett.
AS: „Visszatérés segítséggel” – a szintén madridi újság szerint a játékvezetőt és a PSG-t is felemésztette a félelem tüze. Az AS két elmaradt francia büntetőt kér számon, valamint értetlenkedik azon, hogy Luis Suárez műesése után miért lőhetett a Barcelona tizenegyest.
Sport: „Legendák vagytok” – a katalán lap elsősorban azt emelte ki, hogy a hazaiak Edinson Cavani gólja után is képesek voltak felállni a padlóról.
Mundo Deportivo: „Hősök” – a másik, Barcelonához közel álló lap szerint a világ bocsánatkéréssel, valamint vállveregetéssel tartozik Messiéknek, akik hatalmas szívvel vitték véghez a lehetetlent.

NAGY-BRITANNIA
BBC: „A Barca drámai visszatéréssel sokkolta a PSG-t” – az angol oldal tényszerűen ír a mérkőzésről, és összehasonlítja a katalánok diadalát más történelmi fordításokkal.
Sky Sports: „A történelmet író Barca-fiúk lesújtottak a PSG-re” – 200 az 1-hez volt az esélye a spanyol továbbjutásnak, a végeredményt ismerjük...
The Sun: „Nagyszerű megmenekülés” – az angol bulvárlap az utolsó hét percben szerzett három gólt emelte ki.

FRANCIAORSZÁG

France Football: „Sokba kerülő hajótörés” – nagyon magasról bukott a mélybe Unai Emery együttese, amelynek középpályája mintha nem is létezett volna szerda este.
L'Équipe: „Leírhatatlan” – a francia újság szerint egészen a 88. percig biztosnak tűnt a PSG továbbjutása, a hét perc alatt kapott három gól történelmi Barca-sikert, egyúttal párizsi megaláztatást eredményezett.
Le Parisien: „Elmondhatatlanul fájdalmas búcsú” – a párizsi lap keményen fogalmaz, a cikk szerint a Barcelona megalázta a Paris Saint-Germaint, amely jó darabig nem fog tudni felépülni a szégyenteljes kiesésből.

NÉMETORSZÁG
Bild: „A Barcelona megcsinálta a csodát” – a német lap kiemeli, hogy egymás után tizedszer jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe a katalán együttes.
Kicker: „A Messi Kft. csodája” – a másik vezető német lap a Dortmund továbbjutásával foglalkozik a címlapján.

OLASZORSZÁG
La Gazzetta dello Sport: „Hatos Barca-őrület” – az olasz lap megjegyzi, európai kupapárharcból még sohasem tudott csapat továbbjutni, miután 4–0-ra elbukta az első meccset.
Corriere dello Sport: „Legendás” – utalnak a kilátástalan helyzetből való felállásra, ami minden bizonnyal bekerül a labdarúgás történelemkönyvébe.

Legfrissebb hírek

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
5 órája

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:12

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36
Ezek is érdekelhetik