Josep Guardiola játékosai az egész világnak futballoznak majd

Vágólapra másolva!
2009.05.27. 11:17
A római csatára még jó néhány órát várni kell, de a hadvezérek már a BL-döntőt megelőző sajtótájékoztatón találkoztak egymással. A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson elmondta, az az óvatos taktika, amit a Chelsea követett a Barca ellen, nem a „vörös ördögök” stílusa, sokkal támadóbb szellemben fognak játszani. A katalánok szakvezetője, Josep Guardiola azt üzente futballistáinak: élvezzék a játékot, mert az egész világnak futballoznak.
Guardiola azt üzente labdarúgóinak: élvezzék a játékot
Fotó: Action Images
Guardiola azt üzente labdarúgóinak: élvezzék a játékot
Guardiola azt üzente labdarúgóinak: élvezzék a játékot
Fotó: Action Images
Guardiola azt üzente labdarúgóinak: élvezzék a játékot

„Tiszteljük az ellenfelet, ám ahogy minden európai edzőnek, nekem is az a vágyam, hogy elmondhassam: az én csapatom a legerősebb a földrészen” – kezdte nyilatkozatát Sir Alex Ferguson, aki kihangsúlyozta, hogy támadófocit fognak játszani.

„Az az óvatos taktika, amelyet a Chelsea követett a Barcelona elleni elődöntőben, nem a mi stílusunk. Tisztában vagyunk a Barcelona erejével, tudjuk például, hogy Messi villámgyorsan képes helyzetbe kerülni, de megvannak az embereink a semlegesítésére” – fogalmazott a szakember.

Ferguson kitért arra is, hogy a római hőség kiszámíthatatlanul hathat a csapatokra, de a feltételek azonosak, így nincs mitől tartaniuk. Ha a Manchester United megnyeri a ma esti döntőt, a skót tréner lesz az első, aki címvédésre vezette csapatát a BL-ben.

Josep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője arról beszélt, szeretné, ha tanítványai a döntőben is élveznék a játékot.

„Azt szeretném, hogy a játékosaim élvezzék a játékot, érezzék jól magukat a pályán, gondoljanak arra, hogy az egész világnak futballoznak. Ennél jobb alkalmuk nem lesz arra, hogy megmutassák, mire is képesek” – fogalmazott a vezetőedző.

Guardiola játékosként 1992-ben a Sampdoria ellen már megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatot a Barcelonával (az volt a katalánok első BEK-győzelme), és 1994-ben ott volt a pályán a Milan ellen 4–0-ra vereséget szenvedő csapatban is. Így van tapasztalata az ilyen nagy tétű meccsek hangulatáról.

„Mindent vagy semmit: ez a legfontosabb tényező az efféle meccseknél, és ezzel kell megbirkózni az öltözőben. A Milan elleni kudarc más volt, akkor az ellenfél már tíz nappal korábban bajnok lett, nekünk viszont csak három napunk volt felkészülni” – mondta.

Guardiola elárulta, a találkozón kulcsfontosságú lesz a szünet, mert az első félidő alatt folyamatosan elemzi majd az ellenfél játékát, hogy aztán a félidőben felvázolja játékosainak a nyerő taktikát. Persze biztosak lehetünk benne, hogy a másik oldalon Sir Alex Ferguson sem fog tétlenül rágózni…

A két csapat sérültjei felépültek, így minden valószínűség szerint a Manchester Unitedben Rio Ferdinand, a Barcelonában pedig Andrés Iniesta és Thierry Henry is vállalni tudja a játékot a 20.45 órakor kezdődő mérkőzésen.

A találkozót nyomon követheti élő szöveges tudósításunkban!


BAJNOKOK LIGÁJA DÖNTŐ

FC BARCELONA (spanyol)–MANCHESTER UNITED (angol)
Róma, Stadio Olimpico, 20.45. V: Busacca (svájci)
Barcelona: V. Valdés – Puyol, Piqué, Y. Touré, Sylvinho – Xavi, Busquets, Iniesta, Messi – Eto’o, Henry.
Manchester United: Van der Sar – O’Shea, R. Ferdinand, Vidics, Evra – C. Ronaldo, Anderson, Pak, Carrick, Giggs – Rooney.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik