David Gill: nem lesz elitbajnokság, marad a BL

Vágólapra másolva!
2006.03.26. 14:35
Címkék
David Gill, a Manchester United igazgatója szerint a közeljövőben biztosan nem alakít elitbajnokságot a G14 elnevezésű csoportba tömörült 18 európai labdarúgóklub, vagyis a szurkolók továbbra is a Bajnokok Ligájában láthatják egymás ellen csatázni az európai sztárcsapatokat.
"Kategórikusan cáfolom, hogy a Manchester United vagy Európa más klubja, önálló ligát hozna létre. Elégedettek vagyunk azzal, hogy az UEFA szervezi a Bajnokok Ligáját. Ez a világ legjobb sorozata – mondta a Vörös Ördögök vezetője. – Kulcsszervezet az UEFA, fantasztikusan bonyolítja le a Bajnokok Ligáját. A klubok nem akarják átvenni ezt a szerepet.”

David Gill hozzátette: a klubbok örülnének annak, ha visszaállna a régi rend, s megemelkedne a mérkőzésszám. A Mancester United igazgatója szerint örvendetes lenne, ha a győztesnek 13 helyett 17 találkozón kellene pályára lépnie.

„Nem örültünk annak, amikor három évvel ezelőtt a második csoportkör eltűnt. Mindenképpen vissza kell térni ehhez a lebonyolításhoz” – szögezte le David Gill.
Legfrissebb hírek

Legyőztük a románokat, címvédőként világbajnoki döntős a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
6 perce

Rekordnézettséget hozott a női labdarúgó Eb

Minden más foci
9 perce

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
24 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
48 perce

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
53 perce

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
1 órája

Nemkívánatos játékos lett klubjában a klasszis dán kézilabdázó

Kézilabda
1 órája

Papírforma kínai siker műugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik