Az UEFA a Barcán és a Chelsea-n tartja a szemét

Vágólapra másolva!
2006.03.07. 16:08
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) figyelmeztette a Barcelona és a Chelsea együttesét: árgus szemekkel figyeli majd a két klub viselkedését ma este, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágó mérkőzésén.
Ronaldinhónak (jobbra) és Samuel Eto'ónak a mai mérkőzésen is főszerep juthat
Ronaldinhónak (jobbra) és Samuel Eto'ónak a mai mérkőzésen is főszerep juthat
Ronaldinhónak (jobbra) és Samuel Eto'ónak a mai mérkőzésen is főszerep juthat
Ronaldinhónak (jobbra) és Samuel Eto'ónak a mai mérkőzésen is főszerep juthat

Lennart Johansson, az UEFA elnöke újságírók előtt a következőket nyilatkozta: „Mindkét fél tisztában van azzal, hogy rajtuk tartjuk a szemünket, és azzal is, hogy mit várunk tőlük. Nagy örömmel mondhatom el: úgy találtam, hogy a nyilvánosság előtti felelősségét mindkét együttes jól érzékeli.”

Mint arról beszámoltunk, a Barcelona szurkolói vasárnap leköpdösték az angol együttes buszát, amikor az megérkezett a katalán városba.

A Chelsea elleni gyűlölet még tavaly kezdődött el Barcelonában, akkor, amikor José Mourinho, a londoni kékek vezetőedzője megvádolta kollégáját, Frank Rijkaardot, hogy befolyásolta Anders Frisk játékvezető a Nou Camp öltözőfolyosóján.

A legutóbbi idényben végül a Chelsea nyerte meg a két együttes párharcát, és bejutott a legjobb nyolc közé.

Az angol bajnokcsapatnak ma este nagyon nehéz dolga lesz, hiszen majdnem két hete a Stamford Bridge-en 2-1-es vereséget szenvedett, miután Asier del Hornót a Lionel Messi elleni durva szabálytalanságáért a játékvezető kiállította. A Barcelonában megjelenő újságban „szörnyetegnek” nevezett José Mourinho egyébként utólag azt mondta, hogy a fiatal argentin tehetség rájátszott az esetre.

Tavaly ilyenkor José Mourinhónak (középen) és csapatának volt oka örömre. Vajon most is így lesz?
Tavaly ilyenkor José Mourinhónak (középen) és csapatának volt oka örömre. Vajon most is így lesz?

A vezetést azon a mérkőzésen a Chelsea szerezte meg Motta öngóljával, azonban John Terry szintén öngóllal „egyenlített”, végül pedig Samuel Eto’o fejelt Petr Cech kapujába, így 2-1-re a Barcelona győzött.

„Remélem, ma olyan meccset látunk, amely örömöt szerez majd a nézőknek – mondta Lennart Johansson. – Abban is bízom, hogy a fair play jellemzi majd a játékot, nem lesznek rasszista megnyilvánulások, és az időjárással, valamint a pálya állapotával sem lesz semmi probléma.”
Legfrissebb hírek

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
25 perce

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
29 perce

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
8 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
8 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
8 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik