Bajnokok Ligája: 16 csapat már a főtáblán

Vágólapra másolva!
2005.05.30. 14:35
Címkék
Két-két spanyol, angol, olasz, német, francia és portugál, valamint egy-egy görög, holland cseh és török csapat került fel a főtáblára a labdarúgó Bajnokok Ligája 2005-2006-os kiírásában. A dpa német hírügynökség által készített listát néhány helyen bővítettük, illetve pontosítottuk.
További öt ország - Skócia, Belgium, Svájc, Ukrajna, Norvégia - nem kapott főtáblás helyet, de a selejtezőben két csapatuk próbálkozhat. Az elmúlt öt esztendő eredményei alapján összeállított ranglista elején álló három nemzet - Spanyolország, Anglia és Olaszország - ugyancsak két-két együttessel képviseltetheti magát a selejtezőben, míg további hét ország egy-egy csapatot állíthat rajthoz, de már a selejtezőben.

Mivel a friss BL-győztes FC Liverpool hazájában csak ötödik helyen végzett a bajnokságban, csak külön utakon védheti meg címét a következő kiírásban. Az angol szövetség úgy döntött, hogy nem változtatja meg kedvükért a versenykiírást és az Everton helyett nem a Liverpoolt nevezi, de az angolok még mindig bíznak az UEFA méltányosságában, igaz egyszer már az európai szövetség is elutasító választ "postázott" címükre.
Bajnokok Ligája, 2005-2006:
Ország Főtáblás Selejtezős
Spanyolország Barcelona, Real Madrid Villarreal, Betis
Anglia Chelsea, Arsenal Manchester United, Everton
Olaszország Juvetus, AC Milan Internazionale, Udinese
Németország Bayern München, Schalke Werder Bremen
Franciaország Lyon, Lille Monaco
Portugália Benfica, Porto Sporting Lisszabon
Görögország Olympiakosz Panathinaikosz
Hollandia PSV Eindhoven Ajax Amsterdam
Csehország Sparta Praha Slavia
Törökország Fenerbahce Trabzonspor
Skócia - Rangers, Celtic
Belgium - FC Bruges, Anderlecht
Svájc - Basel, Thun
Ukrajna - Sahtor, Dinamo Kijev
Norvégia - Rosenborg, Bodo Glimt
Legfrissebb hírek

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
23 perce

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
23 perce

Fallabda Eb: Csókási Gabriella kikapott az első fordulóban

Egyéb egyéni
38 perce

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
57 perce

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
1 órája

Hollandiával nem bírt, de Portugáliát legyőzte a víz alatti hokiválogatott

Egyéb csapat
2 órája

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2 órája

A brazil kapus megdöntötte Shilton legendás rekordját

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik